A SZIE szabadalmai versenyképesebbé teszik alkalmazókat

Agro Napló
Okos tojás, vegetáriánus zöldség „szalámi”, speciális takarmány – csak néhány a Szent István Egyetem (SZIE) legújabb szabadalmai közül, amiket a Blue Seven Group Zrt-vel együttműködve fejlesztett ki: ez az együttműködés újdonságnak számít a Területi Innovációs Platform működésében, ugyanis a felsőoktatási intézmény regionális tudásközpontként vesz részt benne – tájékoztatta lapunkat a SZIE.
Fotó: SZIE

A közlemény kiemeli, az újdonság, ami egyben mérföldkövet jelent, hogy a SZIE a fejlesztőkkel és a hallgatókkal közösen működik közre a szabadalmak gyártásában, forgalmazásában, megjelenésében és a piacra vitelében is.

A Szent István Egyetem innovációs hatóköre, kutatás-fejlesztési (KFI) tevékenysége – sajátos agrár- és élelmiszertudományi profilja révén – országos, ágazati és régiós szinten egyaránt megjelenik, több évtizedes gyakorlata alapján még kárpát-medencei kiterjedésben is jelentős. Az intézmény kiemelt feladatának tekinti, hogy az itt keletkező kutatás-fejlesztési eredményeket ne csak publikálja, hanem biztosítsa azok piaci hasznosítását és a tudás- és technológia-transzfert is, egyszóval a végtermék profitorientált legyen.

Ennek érdekében az egyetem szorosan együttműködik a gödöllői székhelyű Blue Seven Group Zrt-vel a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek gyártásában, forgalmazásában és piacra juttatásában.

A társaság és az egyetem fúzióját a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium, továbbá az intézmény konzisztóriuma és szenátusa is támogatta. A közös cél az, hogy innovatív, magyar termékeket vezessenek be a hazai és a nemzetközi piacokra, határokon átívelő piaci és befektetési lehetőséget biztosítsanak az innováció, az egészségügy, az újrahasznosítás és az energetika több területén úgy, hogy a „siker itthon, azaz Magyarországon maradjon”.

Gyuricza Csaba, a SZIE megbízott rektora kiemelte, hogy az Egyetem 35 százalékos részesedéssel rendelkezik ebben a gazdasági platformban. Mint mondta ennek keretében: „intézményünk sikerre tudja vinni az agrár-, élelmiszeripari, környezetvédelmi kutatás-fejlesztési eredményeit, valamint azokat vissza tudja csatolni a korszerű piacorientált felsőoktatási képzésbe. Elsődleges számunkra, hogy központi szerepet töltsünk be a hazai kutatás-fejlesztésben és innovációban, továbbá minél gyorsabban tudjunk megfelelni a gazdasági igényeknek, annak érdekében, hogy hallgatóink versenyképesebb képzésben és a munkaerőpiacon is értékesebb oktatásban részesüljenek. Elkötelezettségünket mutatja, hogy a Blue Seven Group Zrt. Igazgatósági Bizottságában és Felügyelő Bizottságában aktívan részt vesznek az Egyetem munkatársai és hallgatói, sőt az egyik igazgatósági tag egy doktorandusz hallgatónk saját fejlesztéssel, közös szabadalommal.”

Böjthe Kálmán, a Blue Seven Group Zrt. vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a magyarok kreativitása és tudományos teljesítménye a világon egyedülálló, továbbá az innovatív magyar termékek az egész világon versenyképesek. Rámuntatott: „meggyőződésünk, hogy a magyar fejlesztéseket – melyek zömét állami támogatásból fejlesztettek –, itthon, Magyarországon kell kamatoztatni, hogy hazai munkahelyeket és hosszú távú megélhetést biztosítsunk a magyar embereknek. Nem utolsósorban célunk a kimagasló teljesítményű magyar kutatók és szakemberek elvándorlásának visszaszorítása, lehetőséget biztosítva számukra, hogy itthon gyümölcsöztessék tudásukat, tehetségüket.”

A Szent István Egyetem a Blue Seven Group Zrt-vel közösen a közeljövőben a Proof of Concept (nyilvánvaló elképzelés, prototípus)  Alap indításával kívánja támogatni az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók innovatív, piaci hasznosításra esélyes ötleteinek fejlesztését. Elősegítik továbbá az információáramlást, a tudástranszfert és a kapcsolatépítést az oktatók, kutatók, hallgatók és a gazdasági szereplők között, főként innováció- és kutatásmenedzsment, start-up, vállalkozói és üzletfejlesztési témákban. 

Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a szellemi tulajdon kezelésének és védelmének megerősítésére. Törekvéseiknek köszönhetően az elkövetkező hetekben, hónapokban a szellemi tulajdonokból, az eddig kifejlesztett szabadalmakból értékes piaci termékek válnak, melyek hozzájárulnak a Szent István Egyetem versenyképességének növeléséhez – olvasható az összefoglalóban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!