MENÜ

Agrárkutatási együttműködést kötöttünk Ghánával

Magyar agrárkutatási eredmények segítségével fejlesztheti mezőgazdaságát Ghána. Jó fajtaválasztással és technológiával megduplázható az afrikai országban előállított élelmiszer mennyisége – közölte a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK).

Fotó: Reuters

Ghána Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő országa, az agrárium területén azonban lényeges fejlesztésekre szorul. Az afrikai országokkal nem újkeletű Magyarország kapcsolata, Kenyában már jelen vannak a piacon magyar növényfajták, Nigériában pedig bevezetés előtt állnak.

„Míg Magyarországon például a kukorica termésátlaga hektáronként 8 tonnára tehető, addig Ghánában ez 1,5-2 tonna. Ennek javítása érdekében hamarosan mintagazdaságot létesítünk Ghánában” – mondta el Dr. Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója.

A magyar cégek számára a feldolgozóipar is több lehetőséget rejt, ezt kiaknázandó, közös vállalatok alakítására készülnek a felek. Az afrikai ország feldolgozóiparának lemaradása miatt erre szükség is van, hiszen a feldolgozott élelmiszereket javarészt importálják. Első lépésként magyar tőke bevonásával egy trópusigyümölcs-feldolgozó terveiről kezdődnek egyeztetések.

Az agrárkutatási együttműködés mellett oktatási együttműködés is született a hétvégén a két ország között, ez utóbbi egy speciális cserekapcsolatot takar, amelynek keretében megduplázódhat a Magyarországon mezőgazdasági tanulmányokat folytató ghánai tanulók száma, illetve magyar kutatók és hallgatók is lehetőséget kaphatnak a külföldi tapasztalatszerzésre.

A megállapodások aláírásának keretét a ghánai magyar nagykövetség újranyitása adta, amelyet Accrában nyitott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.