2024. április 20. szombat Tivadar

Együttes erővel az EU és a FAO az élelmiszerpazarlás és az antimikrobiális rezisztencia ellen

Agro Napló
Az egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős EU biztos, Vytenis Andriukaitis és a FAO főigazgatója, José Graziano da Silva tovább kívánják mélyíteni a két szervezet együttműködését, hogy együttes erővel lépjenek fel az élelmiszerpazarlás és az antimikrobiális rezisztencia ellen.

Kép: ©FAO/Cristiano Minichiello

Közös szándéknyilatkozatban vállalták a szorosabb egyuttműködést, hogy megvalósuljon azon fenntartható fejlődési cél, amely megfelezné az egy főre vetített kidobott élelmiszer mennyiségét 2030-ig. Emellett elköteleződtek az intenzívebb közös munka mellett az antimikrobiális rezisztencia megfékezéséért a termelők szintjén és az élelmiszerláncban is.

Andriukaitis egy a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének római központjában tartott rendezvényén azt nyilatkozta, hogy az élelmiszerpazarlás és –veszteség „elfogadhatatlan pocsékolás szűkös erofőrrásainkkal, aláaknázza az élelmezésbiztonságot is, míg az antimikrobiális rezisztencia hatalmas társadalmi és gazdasági terhet ró ránk.”

Utóbbit egy „az emberekre és állatokra leselkedő globális veszélynek” nevezte Graziano da Silva, hozzátéve, hogy a FAO álláspontja, hogy „az antibiotikumok és hasonló szerek használata kizárólag betegségek gyógyítása és a szükségtelen szenvedés enyhítése céljából megengedhető. Növekedés serkentésére semmilyen körülmények között.”

„Európa országai komoly lépéseket tettek az antimikrobiális szerek használatának csökkentésére a mezőgazdaságban. Tapasztalatuk hasznos lehet a FAO számára is, főleg a fejlődő országokkal való együttműködések során”, mondta Graziano.

Közös teher

Globálisan az emberi fogyasztásra termelt élelem harmada, 1,3 milliárd tonna, sosem kerül elfogyasztásra. Ha csak Európát nézzük, ez a mennyiség 88 millió tonna évente, ezzel 143 milliárd euró veszteséget okozva magunknak.

Miközben az antimikrobiális szerek túlzott és nem megfelelő használata az emberi és állatgyógyászatban oda vezetett, hogy a kórokozók egyre nagyobb számban válnak ellenállóvá az ellenük kifejlesztett szerekre, például az antibiotikumokra.

A jelenség tehát veszélyt jelent bolygónk minden lakosára; egyes tanulmányok szerint, várhatóan mintegy 10 millió halálesetet és 100 millió dollár veszteséget okoz a világgazdaságban 2050-ig. Emellett hatással van az élelmiszerek biztonságára is és gazdálkodó családok millióira.

Együttes erővel

A ma megerősített partnerség a FAO és az Európai Unió közös prioritásaira reflektál az élelmiszer- és az élelmezesbiztonság területén.

Stratégiai együttműködesük számos formát ölthet: harmonizálhatják munkájukat az élelmiszerpazarlás és –veszteség mennyiségének meghatározására, bevált gyakorlatokat cserélhetnek az antimikrobiális szerek alkalmazásáról az élelmiszertermelésben, jelenthet közös felvilágosító kampányokat vagy képzéseket, illetve segítséget a törvényalkotásban.

A FAO és az EU egyúttal azon lesz, hogy az országok alkalmazzák az antimikrobiális rezisztenciára vonatkozó Codex Alimentarius ajánlásokat.

Az Európai Unió az ENSZ szervezet legnagyobb pénzügyi támogatója, a két szervezet együttműködése hosszú múltra tekint vissza.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ön megenné? Új élelmiszer az EU-ban

Ön megenné? Új élelmiszer az EU-ban

Az Európai Bizottság engedélyezte a házi tücskök (Acheta domesticus) új élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként történő forgalmazását az Európai...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!