Elkerülhetetlen a hús- és tejtermékek árának emelkedése

Agro Napló
Drasztikusan megemelkedtek a takarmányárak, ezért elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek árának emelkedését az ágazat szereplői – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A köztestület közleménye felhívja a figyelmet, hogy a takarmányok világszerte tapasztalható 30-50 százalékos drágulása miatt mindenhol komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók. Ez az áremelkedés a hazai állattenyésztőknél, vágóhidaknál és feldolgozóüzemeknél is megjelenik. Így az ágazat szereplői szerint a fogyasztói árak is emelkedhetnek a következő hónapokban.

A takarmányok ára jelentősen megemelkedett az elmúlt hónapokban, a hozzájuk szükséges alapanyagok (gabona, fehérjenövények, aminosavak) világpiaci árugrása nyomán.  A globális áremelkedés miatt jelentősen megnőtt az állattenyésztők önköltsége, ugyanis a takarmány az állattartás során a legnagyobb költségelem.

A vágóállatok és állati termékek (tej, tojás) drágulásával a megnövekedett költségek a hús- és tejfeldolgozókra is áttevődnek. Az ágazat meghatározó szakmai szervezetei és vállalkozásai szerint mindez már a közeljövőben világszerte, így Magyarországon is a hús-, és tejtermékek kiskereskedelmi fogyasztói árának fokozatos emelkedéséhez és tartósan magasabb szinten maradásához vezethet. Ekkora mértékű költségnövekedés ugyanis nem tud eloszlani a termékpályák szereplői közt. A feldolgozókat is érintő  (energiahordozó, üzemanyag, illetve az árfolyam) további költségnövekedés is súlyosbítja a helyzetet.

A magyarországi állattenyésztést, hús- és tejfeldolgozást sem hagyták érintetlenül a koronavírus-járvány által egy év alatt okozott nehézségek. Emellett a húságazatot az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza is sújtja.

A takarmányok árának mostani, hónapok óta tartó emelkedése hatványozottan nehézségek elé állítja mind az állattartókat, mind a vágóhidakat, tejfeldolgozó üzemeket. Ez a trend nem csupán hazánkban várható, hanem nemzetközi kitekintésben is, ugyanis például a sertéstenyésztésben meghatározó Németországban is drasztikusan megemelkedtek az élőállat-árak az elmúlt pár hónapban – olvasható a NAK összefoglalójában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!