Fejlődhet a hazai mezőgazdasági gépgyártás

Agro Napló
Uniós támogatással bővíti kapacitását a mezőgazdasági gépeket gyártó Güttler Kft. – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Fotó: Facebook/Güttler Kft.

A hódmezővásárhelyi székhelyű Güttler Kft.-t a német Güttler házaspár alapította 1996-ban, hogy gyártóbázist hozzanak létre Magyarországon, illetve közvetlenül értékesítsék a Németországban, Baden-Württemberg tartományban működő Güttler GmbH mezőgazdasági talajművelő és növényápoló gépeit a közép-európai piacon, nyújtsanak technológiai tanácsadást, illetve szervizszolgáltatást az itteni termelőknek.

A 207 millió forintos uniós támogatással megvalósuló, 296 millió forintos összköltségvetésű fejlesztési projekt célja, hogy növeljék a termékek variálhatóságát, illetve növeljék a termelés kapacitását és hatékonyságát – értesült a közleményből az Agro Napló.

A géppark-fejlesztés részeként üzembe állítanak egy fiber-lézer sík és cső vágógépet. A CNC-lézervágó berendezéssel olyan alkatrészeket tudnak majd gyártani, amit eddig lassabban, pontatlanabbul, bonyolultabban vagy egyáltalán nem tudtak előállítani. Egy újonnan működésbe álló robot a kisebb és közepes sorozatok reproduktív gyors sorozatgyártására lesz alkalmas. Rendkívül egyszerű programozhatóságnak és intuitív kezelhetőségnek köszönhetően egyszerűbbé válik a hegesztés, tehermentesíthetők a munkatársak, optimalizálhatók az emberi és gépi erőforrások. A három új targoncával az anyagmozgatást végzik, az ívhegesztő robotrendszerek segítségével pedig automatizálják a hegesztést, mely jelentősen fokozza a termelékenységet és javítja az előállított termékek minőségét.

A tervek szerint 2023 őszére zárul a fejlesztés.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a mintegy nyolcvan alkalmazottat foglalkoztató Güttler Kft. tavaly – a 2020-asnál csaknem 20 százalékkal magasabb – 3,222 milliárd forintos értékesítésből származó nettó árbevételt ért el, amely 79 százaléka származott exportból. A vállalkozás adózott eredménye 2020-ban 215, tavaly 288 millió forint volt.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!