Felfelé ível a búza és a kukorica ára

Agro Napló
Kedvezően indult az év a szántóföldi növénytermesztők szempontjából, a búza és a kukorica is drágult a hazai és a világpiacon egyaránt – írta a Magyar Idők keddi számában. A korábbi nagy kedvencnek számító repcemag ugyanakkor veszített értékéből, a visszaesés a bőséges idei terméskilátásoknak tudható be.

Tovább emelkedtek a gabonaárak az elmúlt hetekben, a világpiacon és itthon is magasabb összeget kaphatnak a terményért a gazdálkodók. A Nemzetközi Gabonatanács januári előrejelzése szerint az idén egy százalékkal kisebb területről, világszerte 218,5 millió hektárról takaríthatnak be őszi és tavaszi búzát a gazdák.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) elemzése szerint az Amerikai Egyesült Államokban már öt éve zsugorodik az őszi búza termőterülete, 2017 őszén 13,2 millió hektáron került a földbe vetőmag. A tengerentúlon az őszi szárazság után hirtelen érkezett decemberi lehűlés miatt aggódnak a gazdák, a várható terméskiesés pedig a piacokra is hatással volt, az őszi búza ára december 8. és ja­nuár 12. között tonnánként 12-14 dollárral nőtt, az átlagár így elérte a 206-212 dollárt.

A világ legnagyobb búzatermelőjeként és -exportőreként számontartott Európai Unióban a Tallage francia piacelemző­ vállalat a terület 1,4 százalékos csökkenését jelzi ebben a szezonban, vagyis 23,2 millió hektárról takaríthatnak be búzát az idén az uniós termelők. Ezzel együtt a termény ára Európában is nőtt, a franciaországi és a romániai malmi minőségű búza kikötői ára egyaránt három dollárral emelkedett, így elérte a tonnánkénti 195 dollárt.

Az AKI adatai szerint Magyarországon az áfa- és szállítási költség nélküli termelői ár elérte a tonnánkénti 50 ezer forintot, a takarmánybúza 47 ezer forint körül mozgott január utolsó hetében. Itthon eddig rendben áttelelt az őszi vetés, a belvíz kisebb területeken okoz csak gondot, a gazdálkodók bizakodóan várják a tavaszt.

A búzához hasonlóan a kukorica ára is nőtt a világpiacon. Az Argentínából származó termény exportára december 8. és január 12. között tonnánként öt dollárral 163 dollárra emelkedett. Ezzel egy időben a fekete-tengeri országokban szintén öt dollárral drágult a termény, így Ukrajnában 170 dollár, Bulgáriában és Romániában 178 dollár volt a tonnánkénti átlagár január közepén.

Az Egyesült Államokban megtermelt kukoricát 162 dollárért adták el, míg Franciaországban hat dollárral 191 dollárra nőtt a kukorica kikötői ára. Itthon az AKI szerint átlagosan 44 ezer forintos tonnánkénti termelői áron cserélt gazdát a termény január utolsó hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 9,5 százalékkal múlta felül.

Bár korábban a legtöbb gazdaság a magas árak miatt döntött a repcevetés mellett, a múlt év végén csökkent a termény ára. Az Európai Unióban és a világpiacon is magasabb termést várnak az idén a szakemberek, a bőséges terméskilátásnak tudható be az is, hogy a korábbinál olcsóbban cserélhet gazdát a repce. A párizsi árutőzsdén január második felében 350 euró alá süllyedt a repcemag tonnánkénti ára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Az utóbbi esztendő alatt átlagosan közel 50 százalékkal emelkedett a szántóföldi növénytermesztés közvetlen összköltsége. Ilyen drágulást képesek elvi...

Emelkedő árak a gabonapiacon

Emelkedő árak a gabonapiacon

Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentőse...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!