FM: Az állattartók idén is kiemelt figyelemre számíthatnak

Agro Napló
Az állattartók helyzetét továbbra is prioritásként kezeli a kormány – mondta Czerván György Hajdúszoboszlón, szakmai fórumon.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unió által biztosított támogatások mellett a tárca a nemzeti költségvetésből is jelentős forrásokat biztosít az állattenyésztési ágazat részére. Az uniós finanszírozású közvetlen támogatások mellett a tárca fenntartja az átmeneti nemzeti támogatások rendszerét, amelyen belül a szarvasmarha, tej, juh és kecske ágazat finanszírozása valósul meg 2017-ben mintegy 21 milliárd forint összegben.

A tárca kiemelt figyelmet fordít azon ágazatokra (sertés, baromfi), amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek. A baromfiágazat esetében, a gazdákat közvetlenül segítő állatjóléti támogatás megemelt, 12 milliárd forintos keretösszege 2017-ben is fenntartható lesz. A 2016-ban bevezetett étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatása pedig 2017-ben további 1,2 milliárd forintot jelent a baromfitartók számára.

Czerván György kiemelte: a közvetlen uniós forrásból szintén nem részesülő sertéságazat esetében, a sertéshízó állatjóléti támogatásra az uniós szabályok és az Európai Bizottság által is engedélyezett 9,144 milliárd forintos maximális keretösszeget biztosítja az FM, valamint tovább folytatódhat a közelmúltban indított anyakoca állatjóléti támogatás, amelyre 8,62 milliárd forintot különített el a tárca.

Az államtitkár megerősítette: 2017-ben változatlanul folytatódik a sertésstratégia programja. Új forrást adunk a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája elleni mentesítéssel kapcsolatos intézkedések finanszírozására 875 millió forintos keretösszeggel.

Az állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatására 10,5 milliárd forintot biztosítunk, amely lehetővé teszi a jelenleg támogatott területek kibővítését is. A nemrég bevezetett vemhes üszők gyógykezelését és immunizálását segítő támogatás révén a nehéz helyzetbe került tejágazat további 1,5 milliárd forintos forrásban részesül. Az állati hulla biztonságos elszállítására 2017-ben is 3,6 milliárd forintot különítünk el – jegyezte meg Czerván György.

Az államtitkár egy új támogatási konstrukció bevezetéséről is tájékoztatott, melyet a juh- és kecsketartó gazdák igényelhetnek 2017-től. A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához az agrártárca mezőgazdasági csekély összegű támogatást nyújt, melyet először a 2016. október 1. és 2017. március 31. közötti időszakban megvásárolt, illetve tenyésztésbe állított apaállatok után számolhatnak el az állattartók. A forrás az apaállat ellenértékének 75%-áig igényelhető. A támogatás éves keretösszege 300 millió forint.

A tenyésztésszervezési feladatok támogatása katalizátor szerepet tölt be a nemzeti állattenyésztésben, a haszonállatfajták fenntartásában és genetikai minőségük javításában. A 2016. évi keret 960 millió forint volt, amelyet – a beérkezett igények magas száma miatt -további 200 millió forinttal egészített ki az FM. 2017-ben a keret 1,3 milliárd forint, ami az előző évekhez képest 340 millió forint többletforrást jelent a tenyésztőszervezetek számára.

Czerván György felhívta a figyelmet arra is, hogy az állattenyésztők részére is rendelkezésre állnak az állami szerepvállalással működő kedvezményes hitelprogramok. A kisebb gazdaságok forgóeszköz finanszírozásában fontos szerepet betöltő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel költségvetési kamattámogatása, valamint a kezességvállalási díjhoz kapcsolódóan nyújtott költségvetési támogatás a továbbiakban is biztosított az agrárvállalkozások számára. A programon belül 2017. június 30-ig a sertés és a tej ágazatban kamat-, kezességvállalási díj és költségmentes hitelt lehet igénybe venni.

Folytatódik az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020, és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020, amelyekhez a tárca 60%-os kamattámogatást nyújt. A KKV-szektor hitelezésének elősegítése érdekében a kezességvállalási díjak költségvetési támogatását is fent kívánjuk tartani. Az Európai Bizottság által meghirdetett lehetőséget megragadva a tárca az Agrár Széchenyi Kártya folyószámla hitel keretében kamat és költségmentességet biztosít a tej- és sertéságazatban működő KKV-k számára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!