MENÜ

Fontos összefogás a magyar agráriumban

Agro Napló 2021.12.08.

Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt. Az együttműködés egyik eredménye lesz például a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézményben a tervezett KITE-tanszék – jelentették be a napokban a megállapodás aláírásának helyszínén Nádudvaron.

Dr. Gyuricza Csaba és Szabó Levente, fotó: KITE Zrt.

 

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója a szerződés aláírását megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: „a KITE a világszínvonalú tudományos eredmények, valamint a korszerű termelési eszközök és üzemszervezési eljárások elterjesztésével egyaránt segíti az agrárium szereplőinek fenntartható és környezettudatos, ugyanakkor jövedelmező és hatékony gazdálkodását. Vállalatunk a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazása területén szintén a fejlődés élén halad, ily módon rendkívül értékes, a XXI. századi igényeknek megfelelő tudást sajátíthat el első kézből az, aki a MATE hallgatói közül a KITE-nél végzi majd szakmai gyakorlatát.”

A KITE első számú vezetője jelezte azt is, hogy a MATE és a KITE együttműködése a múltban gyökeredzik, mivel a nádudvari székhelyű cégnek már korábban is volt közös tevékenysége a MATE  jogelődjével, a Szent István Egyetemmel (SZIE). Ennek alapját főként a kooperatív gyakornoki program adata, amire ezután is lehetősége lesz a MATE hallgatóinak. A két szervezet a mostani együttműködésének keretében a külföldi piacokon is közösen kívánnak fellépni, elsősorban a KITE Zrt. által képviselt komplex technológiák minél szélesebb körben történő megismertetése és helyspecifikus adottságokhoz való adaptálása érdekében, támogatva ezzel a hatékony, fenntartható és környezettudatos gazdálkodás elterjesztését – ismertette a KITE vezérigazgatója, hozzáfűzve: emellett az oktatás és kutatás szintén fontos területe lesz a közös tevékenységnek, ilyenek lesznek például: a speciális szakképzési területeken a gyakornoki programok, illetve a KITE munkatársainak az egyetemi posztgraduális képzései. Emellett a KITE szakmai mentorként is szeretne részt venni az egyetem felnőttképzési programjaiban.

 

mate-kite-egyuttmukodes2

Szabó Levente és Dr. Gyuricza Csaba, fotó: KITE Zrt.

 

A kutatás egy másik fontos terület, ahol szintén gyümölcsöző lehet a közös munka – mondta Szabó Levente. Ez a tevékenység nemcsak bel-, hanem külföldön is eredményes lehet. Így a KITE egyes komplex technológiai megoldásai szintén ebbe a körbe tartozhatnak, ezek ugyanis külföldön adaptálhatók és hasznosíthatók – vélekedett a vezérigazgató.

A MATE arról tájékoztatott, hogy a megállapodás elsősorban a gyakorlati képzési lehetőségek fejlesztése és a modern agrárdigitalizációs megoldások elterjesztése területén teremti meg a két szervezet közötti együttműködés lehetőségét.

Mint azt Gyuricza Csaba professzor, a gödöllői székhelyű egyetem rektora az ünnepélyes aláírási ceremónia kapcsán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a teljes hazai agrárképzés megújításához, a frissdiplomás agrárszakemberek tudásának maximalizálásához, valamint a hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítéséhez egyaránt elengedhetetlen, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a hazai piacot a legmodernebb precíziós technológiákkal, termékekkel és szolgáltatásokkal ellátó KITE Zrt. szoros szakmai együttműködést folytasson.

Mindehhez az egyetem rektora még azt is hozzáfűzte: a MATE célkitűzése nemcsak az, hogy Közép-Európa legnagyobb agrárfókuszú felsőoktatási intézménye legyen – ez már megvalósult –, hanem a térség legfajsúlyosabb, legmeghatározóbb felsőoktatási intézménye legyen a saját működési területén. Ehhez a MATE rendelkezik a szükséges adottságokkal – húzta alá Gyuricza Csaba, megjegyezte: ehhez viszont lépést kell tartani a jelenleg zajló agrártechnológiai forradalommal, melynek feltétele az agrárgazdaság meghatározó szereplőivel való – a mostanihoz hasonló – együttműködés kialakítása.

„A közös gyakorlati képzésből elsősorban az agrármérnöki, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki, valamint a precíziós mezőgazdasági szakmérnöki képzések hallgatói profitálhatnak, de a kölcsönös együttműködés értelmében ezzel egyidőben egyetemünk is várja képzésein a KITE Zrt. és partnerei munkavállalóit” – tette hozzá az intézmény vezetője, hozzáfűzte: Magyarországon nem tömegtermékek előállítására kell berendezkedni, hanem olyan világszínvonalú technológiák kifejlesztésére, amelyre már korábban is volt példa, és azokat jól lehet értékesíteni külföldön. Ezt az innovációs irányt kell fejleszteni. A MATE és a KITE ezen elvek mentén jelentős technológiai exportra lehet képes az együttműködésnek köszönhetően, ilyen lehet a vetőmagszegmens megerősítése. Ezért a MATE a magyar felsőoktatásban egyedülálló módon létre kíván hozni a közös célok elérésének segítése érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen egy KITE-tanszéket, ami egy szakmai-tudományos műhely lesz – jelentette be Gyuricza Csaba.

 

mate-kite-egyuttmukodes3

Szabó Levente és Dr. Gyuricza Csaba, fotó: KITE Zrt.

 

Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Levente elmondta: a KITE kapcsolatát a mostani együttműködés nem befolyásolja a Debreceni Egyetemmel, továbbra is szoros kapcsolatot ápol a cég a cívis város felsőoktatási intézményével, csak a MATÉ-val fűzi szorosabbra a kapcsolatát, mivel a Szent István Egyetemmel és annak jogelődjével, a Gödöllői Egyetemmel lazább volt az együttműködés, mint a debreceniekkel. Most ez a kapcsolat válik szorosabbá az együttműködési megállapodás aláírásával. Ez az együttműködés így stratégiai szintű lesz.

Ehhez Gyuricza Csaba még azt is hozzáfűzte, hogy a MATE tevékenysége gyakorlatilag az állatorvosi és erdészeti szakterületen kívül lefedi a magyar agrárium teljes egészét. Így az általa irányított felsőoktatási intézmény azokkal az ágazati szereplőkkel köt stratégiai szintű megállapodást, amelyek egy-egy szakterületen meghatározóak. Azonban olyan együttműködés, mint ami most a KITÉ-vel létrejött, más területen nem létezik, mivel a szóban forgó cég igen sok területen tevékenykedik.

Megjegyezte még, hogy szerinte a precíziós szakmérnök-képzés csak átmenetileg kapott helyet az egyetem oktatási palettáján, mivel a digitális ismeretek szinte valamennyi agrárszakmában nélkülözhetetlenné válnak, és azok beépülnek majd az egyes szakterületeken elvárt ismeretek közé. Így azokat mindenhol oktatni kell.

Szabó Levente a gépigények kérdéskörét elemezve arra a megállapításra jutott, hogy a koronavírus-járvány miatt ezek kielégítése sok gondot okoz, és „jelenleg ez így elég nehézkes” – fogalmazott. Hozzátette: a piac ugyanis hektikus, mivel a területen vannak és voltak gyárleállások is alkatrészproblémák miatt. Néha még fődarabok is hiányoztak. De a termelési és a technológiai igények a gazdálkodókat arra ösztönzik, hogy az IT-megoldásokkal feljavított gépeket keressék, mert csak ezekkel lehetnek hatékonyak. Ezért a régebbi, de még nem túl idős gépeiket is lecserélik. Ez az igény folyamatosan jelentkezik a piacon, és a KITE erre tud reagálni – húzta alá a vezérigazgató.