Hamarosan drágulhat a hazai sertéshús

Agro Napló
A fogyasztói árak fokozatos, de később akár robbanásszerű emelkedését is okozhatja az afrikai sertéspestis – írta a Magyar Nemzet. Magyarország profitálhat az afrikai sertéspestis (ASP) kordában tartásából, ugyanakkor a sertéstartók óvatosak; mivel számos kihívást támaszt a járvány, a világpiaci folyamatok befolyásolják leginkább a hazai ágazat helyzetét.

Habár Magyarországon eddig csak vaddisznókban mutatták ki a vírust, világszerte több száz millió sertést kellett már leölni megelőző céllal. A világfolyamatok befolyásolják leginkább a hazai piacot: a jövőben az exportlehetőségek szélesedése és a fertőzés további kordában tartása óvatos optimizmusra ad okot, ugyanakkor a védekezés jelentős költségeket emészt fel.

Mindeddig sikerült megakadályozni a fertőzés átterjedését a házisertésekre – idézte fel a Magyar Nemzet megkeresésére Kiss György, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke, a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke. Azonban kedvezőtlennek nevezte, hogy több elhullott vaddisznóban már kimutatták a vírust.

Akár nyerhet is a hazai ágazat azzal, hogy a dán, a német és a spanyol termékek behozatala mérséklődik.

Egyfelől jelentős terhet ró az állattartókra a költséges védekezés, másfelől több környező országban, például Szlovákiában eddig nem mutatták ki a fertőzést a vadállományban.

Kiss György arra figyelmeztetett: a hazai ágazatra a világpiaci folyamatok hatnak, ezeket pedig a járvány jelentős mértékben befolyásolja. Világszerte eddig több száz millió sertést kellett levágni, túlnyomó többségüket úgy, hogy ugyan nem voltak fertőzöttek a vírussal, de a megelőzés miatt elkerülhetetlen volt a lépés.

A világ­piac legnagyobb szereplője Kína, ahol a becslések szerint a teljes sertésállomány akár 15-20 százalékkal is csökkenhet. Ez hazánkra nézve azt eredményezi, hogy a dán, a német, a spanyol termékek behozatala csökken, mivel ezekből az országokból nőhet a kínai piacra az export.

A szakember szerint a hazai sertéstartóknak kedvező lehet, ha megnyílnak a kivitel előtt a távol-keleti, a kínai, a japán és a dél-koreai piacok. Némiképp óvatosságra intő tényező, hogy a betegség elleni védekezés rendkívül költséges, az állattartóknak szigorú előírásokat kell betartaniuk. Kiss György az egyéb, piacra ható tényezők között említette emellett, hogy az anyakocák száma nagy, felesleg alakult ki a piacon, az átvételi ár így most kedvezőtlen. Ez a sertésállomány stagnálását, csökkenését eredményezheti.

– A fogyasztói árakban – szintén a világpiaci folyamatok miatt – a következő időszakban enyhe, majd a későbbiekben akár robbanásszerű áremelkedés is végbemehet – hangsúlyozta az érdekképviselet elnöke.

Jelenleg még kitartanak a húsvéti raktárkészletek, a szereplők próbálják tartani a jelenlegi árakat. Ugyanakkor a járvány okozta piaci folyamatok jelentős árfelhajtó hatással bírnak. Kiss György hozzátette: a magyar állattartók ezekből a folyamatokból akkor profitálhatnak, ha bővülnek az exportpiacok, és ha továbbra is sikerül féken tartani a járványt.

Az afrikai sertéspestis emberre nem jelent veszélyt, ám a sertésállományban rendkívül gyorsan terjed. A fertőtlenítés mellett a betegségben érintett állomány leölése elengedhetetlen a megelőzésben. Itthon a legnagyobb veszélyt és fertőzésforrást a turistaforgalom, az eldobált élelmiszerek jelentik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Csak átmeneti volt a húsárcsökkenés

Május közepén már megállt a húsár csökkenése. Az élő sertés ára a járvány alatt elérte mélypontját, az átlagosan 400 forintos kilónként árat, de már i...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!