Hatezer hektáron telepíthetnek új erdőt az idén

Agro Napló
A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához – mondta Nagy István, agrárminiszter Kismaroson, az erdők világnapja alkalmából. A facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent.

Az idén már 4800 hektárnyi erdőterület telepítésére adott engedélyt a minisztérium és jelenleg elbírálás alatt van még 1200 hektárnyi erdőt lefedő kérelem. Az idén 6000 hektárral kívánja növelni a magyar erdők területét a tárca, amivel a levegő tisztaságához és a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzá kívánnak járulni - mondta Nagy István.

 A miniszter elmondta, hogy a 22 millió facsemete az erdőfrissítést szolgálja, míg a 6000 hektár az új erdőtelepítéseket. Hozzátette, hogy Magyarország erdőterületeinek több, mint a fele, 1 millió 150 ezer hektár állami tulajdonban van, így az állami erdőgazdaságok évente több milliárd forintnyi turisztikai, közjóléti fejlesztést hajtanak végre. Az erdésztársaságok kezelésében összesen 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola és 25 látogatóközpont található - ismertette.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarországon a gazdasági eredményeknek köszönhetően egyre több család engedheti meg magának, hogy egy hosszú hétvégét, vagy egy hetet az erdőkben töltsön, kiránduljon. Hozzátette, hogy az Eurostat adatai szerint 2010-hez képest 2 millió emberrel engedheti meg magának azt, hogy elmenjen egy kéthetes nyaralásra. Az ünnepség végén Nagy István miniszter erdészeti kitüntetéseket és díjakat adott át - írta az MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Növekszik az erdők iránti figyelem

Növekszik az erdők iránti figyelem

Növekszik az erdők iránti figyelem az agráriumon belül, amit az is jelez, hogy e hónaptól az erdőkért is helyettes államtitkár lesz felelős – tette kö...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!