MENÜ

Itt vannak a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázat díjazottjai!

2016.05.05.

Kedden tartották a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázat díjkiosztóját Hódmezővásárhelyen.

Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt vezérigazgatója megnyitójával kezdődött az idei Alföldi Állattenyésztési Napok Termékdíj pályázatának díjkiosztója kedden Hódmezővásárhelyen a Bagolyvárban. A szakember kiemelte, idén is rengeteg, 49 pályázat érkezett a kiállítóktól, mely mennyiséget azonban a mezőgazdaság bizonyos szegmenseinek helyzete nem indokol. A tej és a hízósertés ágazatban strukturális problémák és súlyos gondok vannak jelen, mely a feldolgozóiparban és a kereskedelemben is jelentkezik. Mindez pedig nem fog megoldódni az orosz embargó feloldásával. Kormányzati szándékot látnak ugyan a megoldásra, ugyanakkor annak útja még nem látszik biztosítottnak.

Az idei esztendő eseményeiről Antal Gábor elmondta, 2016-ban 4 napos lesz a rendezvény, minden eddiginél több ország részvételét várják, tekintve, hogy nemzetközi agrárkonferenciát is rendeznek. A fizikai helyeknek lassan a végéhez érnek, de a töretlen érdeklődés miatt minden évben egyre nagyobb területet kell biztosítaniuk a kiállítóknak.

Fekete Balázs állattenyésztési igazgató az idei különlegességekről is beszélt. Az ipari kiállítók idén minden eddiginél nagyobb számban lesznek jelen, ehhez új pavilont kell felállítaniuk. A csütörtöki nap lesz tenyészállat bírálaté, a péntek pedig a látványos díjátadóké. Szombaton és vasárnap már nemcsak a szakmai, hanem a laikus közönségnek is kedveznek. A legnépszerűbb programok a kutyás és lovas bemutatók, ezekben hatalmas kínálattal készülnek. Lovas versenyeket például három napon át rendeznek idén, de rengeteg új kutyás programot is Vásárhelyre hoznak. A készenléti rendőrség lovas rendőrei és kutyásai is tartanak majd bemutatót. Az idei rendezvényen a lovak közül a nóniusz fajta jelenik meg kiemelten.

Évről-évre megújul a termékdíj és az ilyenkor átadásra kerülő plakett is. A zömében állatokat, juhászt, napsugaras motívumot most a növénytermesztés, az élet sarjadásának szimbóluma váltja fel az idén a plaketten és a kisplasztikán is, mely ezúttal is Návay Sándor keze munkáját dicséri, egy csírázó mag formájában.


Az idei díjazottak

Magyar Növénytermesztésért Termékdíj 2016.

Nagydíj

Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. Egy organikus alapokon nyugvó talajkondicionáló készítmény, mely csökkenti az öntözővíz felhasználást és az aszály okozta kiszáradást

 

Magyar Növénytermesztésért Termékdíj 2016.
I. kategória: Input anyagok - Termesztéstechnológiai ajánlások

 1. díj

Carmeuse Hungária Kft. "TERRACALCO 95 - talajmeszezés korszerűen"

 2. díj

Pro-Feed Kft. Terra Sorb Radicular a kertészetek, növényi stressz menedzsment alap pillére

 3. díj

TERRAGRO Kereskedelmi Kft. "BIOFIL Szója és Borsó talajoltó baktérium készítmények"

 Oklevél

Fertilia Kft. Gramix Rizotec NPK műtrágyacsalád Rizodyne talajaktivátorral

 Oklevél

SAATEN-UNION Hungária Kft. Őszi- és tavaszi vetésű takarmány borsó fajták ajánlása és a hozzájuk kapcsolódó termesztéstechnológiai ajánlások.

 

Magyar Növénytermesztésért Termékdíj 2016.
II. kategória: Technika, technológia

 1. díj AXIÁL Kft. Gumihevederes járószerkezettel a káros talajnyomás csökkentéséért
 2. díj Szal-Agro Kft. SAMASZ MEGACUT 941 kaszakombináció
 3. díj Lely East Sp. Zoo magyarországi képviselője a Szakadáth-Gépker Kft. Lely Storm P300 - A silózás nagymestere
 Oklevél URT Oil Trade Kft. Gazpromneft motorolajok és más kenőanyagok
 Oklevél AXIÁL Kft. Az új LANDINI 5H traktorcsalád
 Oklevél AXIÁL Kft. "Fendt 300 Vario S4 széria a családi gazdák és mezőgazdasági vállalkozások sokoldalú erőgépe”
 Oklevél URT Oil Trade Kft. KIOTI traktorok
 Oklevél AXIÁL Kft. FRAMEST REGULAR rövidtárcsa

 


Magyar Állattenyésztésért Termékdíj 2016.

Nagydíj FeedLab International Kft. Magyar fejlesztésű recept számító és takarmány-optimalizáló szoftver

 

Magyar Állattenyésztésért Termékdíj 2016.
I. kategória: Takarmányozás

1. díj

Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. SOYZIN bendővédett fehérje és zsírforrás

1. díj

EPF Kft. PEELKO repcedara adalék GMO mentes pulykatakarmány előállításhoz

2. díj

ADEXGO Kft. és VITAFORT Zrt. VITAKARB termékcsalád

2. díj

UBM Feed Kft. Megnövelt többszörösen telítetlen zsírsavtartalmú nyerstej, avagy a FIT-FAT MILK előállítása nagyüzemi körülmények között

3. díj

Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Platinum brojler és pulyka takarmánysorok

3. díj

ADEXGO Kft. Glüko Top 3 termékcsalád:
GLüKO-GO-OLÉ, STARCH-GO és GLÜKO-GO-STAR

Elismerésben

AHRHOFF GmbH Minőségi erjesztett tömegtakarmányok előállítása Browser® Silage P-vel
Elismerésben Argos-F Kft. KÉRŐDZŐ nyalótömb termékcsalád
Elismerésben EPF Kft. INTERPHOS termékcsalád a KATALITIKUS hatású takarmány-kiegészítő baromfiak, sertések és kérődzők részére
Elismerésben EPF Kft. EPF Liquid Feed a tejelő teheneknek
Elismerésben EPF Kft. A TreoProt F30 felhasználási lehetőségei a nagyüzemi sertés telepeken
Elismerésben FANON d.o.o. ProFiFerm Sertések és Baromfik etetéséhez egy újító koncepció emészthető fehérje és erjeszthető rost felhasználásával
Elismerésben IMPAVIDUS Trade Zrt. MMi.S, az első mikrogranulált toxinkötő
Elismerésben Pro-Feed Kft. Diamond V Original természetes eredetű fermentációval előállított, élesztő alapú takarmány-kiegészítő tejelő tehenek számára

 

Magyar Állattenyésztésért Termékdíj 2016.
II. kategória: Agrár-informatika és tartástechnológia

1. díj

Dalmand Zrt. Egynyaras harcsanevelés

2. díj

Topigs Norsvin Danubia Kft. Online informatikai segítség a Topigs Norsvintól a XXI. század sertéstenyésztőinek

3. díj

BOSMARK Kft. Automata bimbófürösztés és kehelyöblítés

Elismerésben

AXIÁL Kft.  RMH Premium 21 önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsi I FEED GOOD mérlegrendszerrel
Elismerésben BAFFI AGROCORPORATION, s.r.o. Kiadagoló kanál és horizontális keverő-kiosztó kocsi pilótaszelepe
Elismerésben Bentley Magyarország Kft. SmartBow az intelligens füljelző
Elismerésben BEUKER Hungária Kft. Új nedves CORNGOLD takarmány tárolási rendszer
Elismerésben KÉSZENLÉT Zrt. FARESIN LEADER COMPACT önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsi -  a méret többé nem probléma
Elismerésben KÉSZENLÉT Zrt. DAIRYMASTER ˶SWIFTFLOBOAT ROTARY˝ kecske fejőberendezés, Európa leghatékonyabb és legmodernebb karusszel fejőberendezése
Elismerésben Lely East sp.z.o.o magyarországi képviselője a Szakadáth-Gépker Kft. Lely Juno - A takarmány igazgató
Elismerésben Pro-Feed Kft. CulinaCupLine Könnyebbség a kocának, lehetőség a malacnak itatórendszer

 

Magyar Állattenyésztésért Termékdíj 2016.
III. kategória: Állategészségügy és szaporodásbiológia

1. díj

Tolnagro Kft. Neo antibiotikum termékcsalád

2. díj

Animal-Hygiene Kft. Kovex rendszer a kiváló lábvég higiéniáért, a biztonságért, az állatok egészségéért és a jobb termelékenységért

3. díj

Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. A szomatikus sejtszám csökkentése VITAPOL ANTIMAST®-tal

Elismerésben

AGROPROJEKT Kft. "BOUW FINDER TENYÉSZBIKA, KPLSZ:28931"
Elismerésben BOS-PLUS Kft. SUREPULSE a természetes módon történő fejés technológiai megvalósulása

Elismerésben

IMPAVIDUS Trade Zrt. Daafit program, a Gram+ baktériumok ellen
Elismerésben Josera GmbH & Co. KG Josera GmbH & Co. KG - DairyPilot FlavoVital® pályázatáért
Elismerésben Magyar Mulard Kft. STIMUL MG AS AUTOSZEX MULARD KACSA
Elismerésben V-N-V Kft. SCR HEATIME HR SYSTEM ivarzás-és kérődzés megfigyelő rendszeréért

 

Forrás: vasarhely24.com