Jobb lett a tavalyi hiány, akár 2,3 százalék is lehet a költségvetési deficit

Agro Napló
A várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

 Jelezte, hogy még két tételről - az önkormányzati alrendszer pénzforgalmi egyenlegéről és a takarékszövetkezeti integrációs szervezetnek juttatott vagyoni hozzájárulás elszámolásáról - nincs döntés.

    A végleges államháztartási hiányszámot befolyásoló két tételről elmondta: az önkormányzati mérlegnél plusz 90 milliárd forinttal számol a tárca; az önkormányzati mérlegek az év közbeni adósságátvételnek köszönhetően kedvezőbben alakulhattak a tavalyi évben.

    A bevételi oldalról szólva a nemzetgazdasági miniszter elmondta: az inflációt 5,2 százalékra tervezték a 2013-as költségvetési törvényben, de végül jóval alacsonyabb, 1,8 százalék lesz, emiatt egyes adóbevételek alulteljesültek. Az áfa-bevételeknél 130-140 milliárd forint az elmaradás, de jövedéki adóból is a vártnál kevesebb folyt be, míg a pénzügyi tranzakciós illetékből a várthoz közeli volt a bevétel. Szociális hozzájárulási adóból többletbevétel keletkezett, és a frekvenciaértékesítés is növelte a költségvetési bevételeket - ismertette Varga Mihály.  

    A kiadási tételek a miniszter szavai szerint többé-kevésbé a vártnak megfelelően alakultak. Voltak olyan rendkívüli kiadások - többek között az árvízzel, valamint a pedagógus életpálya modell finanszírozásával és az uniós önerő alap bővítésével kapcsolatban - amelyeket részben a többletbevételekből finanszíroztak.

    Az államháztartás stabil pályán történő tartásában fontos szerepe volt annak a kormányzati törekvésnek, hogy lehetőség szerint ne nyúljanak a 400 milliárd forintos Országvédelmi Alaphoz. További két intézkedés is segítette a jobb hiány elérését: a kiadási oldalon májusban 92,9 milliárd forint értékben zároltak forrásokat, júniusban pedig bevételi oldali egyenlegjavító intézkedéseket vezetett be a kormány; ez összesen 128 milliárd forinttal javította az államháztartási mérleget - mondta a miniszter.

    Varga Mihály kiemelte: a kedvező költségvetési helyzethez hozzájárult, hogy a magyar gazdaság 2013 második félévében tartósan növekvő pályára állt az első féléves visszaesés után. A gazdasági növekedés a tavalyi harmadik negyedévben fel is gyorsult, a nagyobb gazdasági teljesítményhez a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar járult hozzá, majd az év második felében a belső fogyasztás is hozzájárult. Így megszűnt az a korábban jellemző egyoldalúság, hogy csak az export, illetve az ahhoz kapcsolódó iparágak húzták a növekedést, emellett pedig az európai uniós források intenzívebb felhasználása is hozzájárult a bővüléshez - ismertette a tárcavezető.

    A tavalyi teljesítménnyel Magyarország azon európai uniós országok szűk körében van, amelyeknek az elmúlt három évben sikerült három százalék alatt tartania a hiányt, ez pedig mindenképpen azt jelzi, hogy a magyar államháztartás stabil, egyensúlyi pályán van - mondta Varga Mihály.

    2014-re az NGM 2 százalékos gazdasági növekedést vár, valamint azt, hogy a bérek és a nyugdíjak vásárlóereje továbbra is magas lesz, így segíti a belső kereslet bővülését. Emellett a foglalkoztatás is tovább bővül.

    Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője kérdésre válaszolva kiemelte: az úgynevezett ESA-hidat, amely kapcsolatot teremt az uniós módszertan szerinti és a pénzforgalmi hiány között, az NGM előzetesen plusz 41 milliárd forintra becsüli, még vannak függőben lévő kisebb tranzakciók. Hozzáfűzte, hogy a takarékszövetkezeti integrációs szervezetnek juttatott 135 milliárd forintos vagyoni hozzájárulás elszámolásáról idén március-áprilisban születhet európai uniós döntés. Varga Mihály ehhez hozzátette, hogy akkor is maximum 2,7 százalék lesz a tavalyi hiány, ha ezen tétel elszámolása nem a kormány elképzelései szerint alakul.

    Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: az NGM információi szerint egy-két banknál reális mérlegelési kategóriában van a Magyarországról való kivonulás. Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer helyezte stabil, a tőkemegfelelési mutatók rendben vannak, a tárca nem számol azzal, hogy egy ilyen lépésnek jelentős hatása lenne a költségvetésre.

    Az egykulcsos, egyszámjegyű személyi jövedelemadó-rendszerről reálisan először 2015-ben lehet gondolkozni, hiszen 2014-re elfogadott adótörvények vannak - válaszolta egy másik kérdésre a miniszter. Varga Mihály szerint bár beindult a gazdasági növekedés, egyelőre nem látszik a forrása annak, hogyan lehet azt a kieső 600 milliárd forintot a költségvetésben pótolni, amit például egy 9 százalékos szja-kulcs okozna.    

    Egy másik kérdésre Varga Mihály kifejtette, hogy az évtized közepéig biztosan nem fog az eurózónához csatlakozni Magyarország, az évtized második felének végére lehet reális kérdés a csatlakozás.

    A pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötéséről elmondta: az már nem lehet akadály, hogy nincs elég pénztárgép az országban. Hangsúlyozta, hogy a kormány és az adóhivatal "rendkívül konstruktív és türelmes hozzáállást tanúsít", mivel nem akarták indokolatlanul elvárni, hogy a karácsonyi forgalom közepén a gépek bekötésével kelljen foglalkozniuk a kereskedőket. Reális határidőt kell kitűzni azoknak, akiknek ki kell cserélniük pénztárgépeiket - fűzte hozzá. A minisztérium ezzel kapcsolatban hétfőn tesz bejelentést.

    A devizahitelek ügyében a Kúria döntése óta nem volt fejlemény, meg kell várni az Európai Bíróság döntését - jelezte Varga Mihály. 

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!