Kedvezményekkel ösztönözné a termelői összefogást az agrárkamara

Agro Napló
Az integráció előírásainak módosításával vonzóbbá kell tenni az összefogást a gazdák körében – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A cél az, hogy olyan szerveződéseket hozzanak létre, amelyek mindkét fél javát szolgálják.

Győrffy Balázs elmondta, olyan, a termelői tulajdonszerzést segítő konstrukción dolgozik a kamara, amely kölcsönös érdekek alapján szerveződik – legyen az szövetkezet vagy más gazdasági társaság –, és nem csak azért, mert így magasabb támogatási összeghez juthatnak a gazdák.

– A javaslatunkat úgy alakítottuk ki, hogy az integrációs szerződés mellett számos kedvezménnyel ösztönözzük a részvételt. Ilyen lehet az Elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) elérhető könnyítés vagy a fizetési késedelem szankcionálhatósága, ami a termelőknek jelenthet nagy előrelépést. Emellett a finanszírozásban és a különböző szolgáltatások esetében is számos előnnyel járhat, ha valaki tagja az integrációnak.

A kamara javaslata három kategóriát különböztet meg, a helyi, a regionális és az országos integrátorokat.

– Ahhoz, hogy egy szervezet megszerezze a szükséges minősítést, eleget kell tennie a gazdasági feltételekre vonatkozó előírásoknak. Nagy vitát váltott ki az a javaslat, miszerint az országos szervezeteknek stratégiai megállapodást kellene kötniük a kormánnyal. Úgy gondoltuk, hogy az országos integrátorok esetében az állami szerepvállalás jelentené a legnagyobb garanciát, nem beszélve a minőségbiztosítási és nemzetközi kereskedelmi kérdésekről. Az országos szervezetek esetében ugyanis, főként ha a fejlesztési elképzeléseikhez gazdaságdiplomáciai lépésekre van szükség, elengedhetetlen a folyamatos konzultáció a döntéshozókkal. Ugyanakkor az elképzelés nem aratott osztatlan sikert, ezért akár ki is kerülhet a tervezetből. Ebben az esetben keresni kell valamilyen más garanciális elemet.

A NAK-elnök szerint a gazdák hosszú távon csak akkor tudják megőrizni a pozícióikat az egyre élesebbé váló piaci versenyben, ha valamilyen szerveződésnek a részesévé válnak.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!