2024. december 21. szombat Tamás

Kiváló kezdeményezés az agrárszektorban

Agro Napló
Az Országos Kertépítő Tehetséggondozó Tanbázis projektet a jelöltek közé válogatta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara az idén 10. alkalommal meghirdetett Szakképzési Díj pályázaton.
Fotó: KMASZC

Ez a magyarországi szakképzés megerősítésére irányuló kiemelkedő kezdeményezések legrangosabb elismerésének számít. A kooperáció kategóriában kapott jelölés jól mutatja a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum, a Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magyar Kertészeti Szakképző Intézmények Szövetsége és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete között 2018 óta fennálló kiváló együttműködést.

A beérkezett 51 pályázat közül 16 került kiválasztásra, a projektek bemutatására 2023. március 21-én este került sor, a jelölésért járó oklevelet Hajnal Sándor kancellár, Molnár Zoltán főigazgató és Gódorné Hazenauer Zita, a tehetségközpont vezetője vehették át.

Pár mondat a zsűri értékeléséből:

„Kiemelkedő kezdeményezés az agrárszakképzésben.”

„Fantasztikus eredmények, nagyon elkötelezett munka folyik.”

Fotó: KMASZC

Rekordmennyiségű, összesen 51 szervezet – vállalatok, szakiskolák, kamarák – nyújtott be pályázatot a három nevezési kategóriában, nevezetesen az Innováció, a Kooperáció, valamint Motiváció kategóriában. A Szakképzési Díj alapítása óta eltelt tíz év alatt benyújtott több mint 300 pályázat jól mutatja, hogy a DUIHK elkötelezett a szakképzés támogatása mellett, és igen nagy az igény a képzésben résztvevők körében a rendszer folyamatos továbbfejlesztése iránt – értesült a közleményből az Agro Napló.

„A Tehetséggondozó Program működése rendkívül hatékony, az eddigi WORLDSKILLS és EUROSKILLS versenyeken kiválósági érmet, Európa bajnoki címet és világbajnoki bronzérmet szerezhetett az itt felkészülő magyar csapat” – mondta Hajnal Sándor a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum kancellárja.

A szakmai támogatók között van vállalati, oktatási, egyesületi résztvevő, mely így tökéletesen vegyíti a közös célokat, azok elérésében a partnerek tudják egymást támogatni. A programban részt vevő iskolák száma és a diákok létszáma is rohamosan növekszik, így a SKILLS versenyekre is biztosított egy megfelelő tapasztalatokkal rendelkező diáksereg, melynek köszönhetően Magyarország részvétele a kertépítő bajnokságokon biztos alapokon nyugszik.

Fotó: KMASZC

„A kiválasztott tanulók a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által biztosított intenzív felkészülésen vehetnek részt, mely garantálja, hogy képességeiket már európai vagy világszinten is össze tudják mérni másokkal, ez rengeteg motivációt ad a program többi, fiatalabb résztvevőinek és növeli a képzésre jelentkezők létszámát” – mondta Gódorné Hazenauer Zita, a Tehetségközpont vezetője.

A komplex kertépítési folyamat a szakképzési rendszer változása miatt már inkább a legfelsőbb évfolyamokban valósul meg, emiatt különösen fontos a fiatalabbak érzékenyítése, a szakmaszeretetük növelése, melyre kiválóan alkalmas ha a kertépítő tehetséggondozó központhoz csatlakoznak.

A projekt további különlegessége, hogy a részvétel teljesen ingyenes a résztvevőknek, csak a Budapestre való feljutást szükséges biztosítani, a Közép-magyarországi ASzC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégiumba.

Fotó: KMASZC

Az országos, iskolákon átívelő együttműködés így már sokkal inkább coopetitive (együttműködő versengés) mint competitive (versengő).

„A 2018-ban megalakult tehetségbázis nemcsak a Közép-magyarországi AszC tanulóinak, hanem az országban minden tehetséges fiatalnak lehetőséget ad arra, hogy képességeit fejlessze, szakmájában legjobb legyen, vállalkozói készségei erősödjenek. Az eleinte 4 diákkal induló program mára országossá vált, jelenleg 5 szakképző intézmény és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) több mint 120 tanulója és hallgatója vesz részt a komplex szakmai gyakorlati tudást biztosító felkészítéseken” – mondta Molnár Zoltán, főigazgató.

(Forrás: KMASZC)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?