2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Közös nevezőn a talajbaktérium-forgalmazók és -gyártók

Agro Napló
A Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szervezetének tagjai az AGROmashEXPO-n alapító okirat aláírásával és az etikai kódex elfogadásával pecsételték meg együttműködési szándékukat.


Dr. Pénzes Éva az alapító tagok képviseletében elmondta, a szervezet célja, hogy folyamatos információszolgáltatással felhívják a figyelmet arra, hogy a termőföld védelme és fenntarthatósága fontos, hogy a baktériumtrágyázás gazdaságilag megtérülő, környezetkímélő és talajaink termékenységét elősegítő technológia. A 2015-ös esztendő a talajok éve volt, pedig érdemes lenne a talajok évtizedévé nyilvánítani a következő  időszakot. A hazai piacon jelenlévő legfontosabb talajoltók szervezeti megalakulása a szakmaiságot és a biztonságot helyezi fókuszba, mintegy védjegyként szolgál, hogy az általuk forgalmazott termékek tudományos alapokra épített talajjavító készítmények.

Pénzes Éva hangsúlyozta, hogy a tapasztalat szerint a gazdák a talajoltásról minimális információval rendelkeznek, ezért a helyes technológiát, a talaj mikrobiológiáját, a talajoltás szükségességét minél szélesebb körben meg kell ismertetni. Kiemelte, örvendetes tény az, hogy az AKG-ba a zöldtrágya, illetve a szervestrágya-használat mellett választható alternatívaként bekerült a baktériumtrágya.

A talajok biológiai egyensúlyát a benne zajló kémiai, biokémiai folyamatok finomhangolásának köszönheti. Az intenzív mezőgazdasági növénytermesztésben a földművelési eljárások, a nem okszerű műtrágya- és növényvédőszer-használat csökkenést okoz a baktériumok populációját illetően.

Ha a baktériumok környezeti feltételei kedvezőtlenül alakulnak, és jelentősen eltér a számukra optimális tartománytól, működésük megváltozik és el is pusztulhatnak. A baktériumok számának csökkenése maga után vonja az egész életközösség degradációját. Így a talajélet sérül, kedvezőtlenné válnak a feltételek a növénytermesztés számára.

A talajoltással a talaj és növény szempontjából olyan hasznos baktériumtörzseket juttatunk be a talajba, amelyek egyrészt a talaj vízháztartását, porózusságát és szerkezetét állítják vissza, másrészt a növények számára hasznos tápelemeket, növényi hormonokat biztosítanak és egészséges talajt eredményez. 

A Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szervezetének tagjai nyitottak a bővítésre, a NÉBIH-kel karöltve igyekeznek a piac tisztulását gyorsítani. Céljuk az, hogy azoknak a piaci szereplőknek, akik nem megfelelő minőségű termékeikkel a gazdákat félrevezetik, ne legyen helyük a talajoltók között.


A szakmai szervezet alapító tagjai és az általuk képviselt termékcsaládok:   

  • Dr. Biró András – NATUR termékek
  • Daoda Zoltán – BactoFil talajbaktérium termékcsalád
  • Justus Lilla – Mikro-Vital talajbaktérium készítmények
  • Dr. Pénzes Éva – BIOFIL termékcsalád
  • Vajda Péter – Phylazonit talajbaktérium termékcsalád

Támogató tagok:

  • Brányi Árpád – Pannon Trade Kft.
  • Krausz Csaba István –  Agribiotech Kft.
  • Szkladányi Sándor – Biofil Kft.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!