Lesznek uniós és átmeneti nemzeti támogatások is 2021-től

Agro Napló
Az Európai Unió Tanácsának Mezőgazdasági Különbizottsága április 6-án fogadta el a Tanács álláspontját a közös agrárpolitika (KAP) 2021-től kezdődő átmeneti időszakban alkalmazandó szabályairól. Ez megteremti a jogi lehetőségét az uniós agrártámogatások és az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelére – közölte az Agro Naplóval az Agrárminisztérium (AM).

Az elmúlt hónapok tárgyalásai alapján megszületett tanácsi álláspont garantálja mind a területalapú támogatások, mind pedig a vidékfejlesztés keretében megvalósuló kifizetések, lényegében a jelenlegi szabályok szerinti továbbvitelét. Kiemelt siker – tájékoztat az AM –, hogy a tanácsi álláspontba magyar kezdeményezésre bekerült az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelének lehetősége.

A Bizottság meg akarta szüntetni ezt a támogatási formát, azonban a V4-ek közös fellépésének köszönhetően sikerült elérni, hogy az átmeneti nemzeti támogatások a jelenlegi szinten továbbvihetők legyenek a 2021-től induló átmeneti időszakban is. Ennek következtében továbbra is lehetőség lesz évi mintegy 21 milliárd forint nemzeti forrásból támogatni a húsmarha, az anyatehén, az anyajuh, a tej, vagy éppen a dohány ágazatot – ismerteti a szaktárca.

A most elfogadott tanácsi álláspont nem tér ki az átmeneti időszak hosszára, arról a tárgyalások későbbi szakaszában születik döntés. Az új hétéves uniós költségvetésre és az új KAP szabályozásra vonatkozó tárgyalások elhúzódása, valamint a koronavírus miatt kialakult válsághelyzet miatt valószínűsíthető, hogy legalább két éves átmeneti időszakra lesz szükség.

A tanácsi álláspont elfogadása után várhatóan május közepére a társ-jogalkotó Európai Parlament (EP) is kialakítja álláspontját a javaslatról, majd ezt követően nyárra születhet meg a végső megállapodás a 2021 után alkalmazandó átmeneti szabályokról – olvasható az összefoglalóban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!