Magyarország sikeres a LIFE programok megvalósításában

Agro Napló
Több mint 3 milliárd forintból valósult meg Magyarország egyik legjelentősebb természetvédelmi beruházása – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára november elején, a „Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon” elnevezésű LIFE projekt záró rendezvényén.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Rácz András arra emlékeztetett, hogy Magyarországon idáig összesen 38 hazai koordinálású, hagyományos LIFE projekt kapott támogatást, mintegy 86 millió euró – azaz csaknem 30 milliárd forint - összköltségvetéssel, amiből 60,7 millió euró – ez valamivel több, mint 21 milliárd forint - európai uniós vissza nem térítendő támogatást jelentett.

Az államtitkár szerint több beruházás kiemelt sikerességét bizonyítja, hogy a lezárásukat követően az Európai Bizottságtól kitüntetést nyertek el, példaként említve a rákosivipera-védelmi, a parlagisas-védelmi és a pannon magbank projekteket. Két éve – azaz 2018 óta – a magyar kormány évente összesen 400-500 millió forint támogatást biztosított hagyományos LIFE programokhoz. Az idei beadványok alapján összesen 28 természetvédelmi koncepcióban érintettek magyarországi szervezetek, beleértve a hazai és külföldi koordinálású pályázatokat is – tette hozzá.  Az államtitkár kiemelte: a LIFE program az európai unió 2021-2027 pénzügyi időszakban is folytatódik, várhatóan a természetvédelem esetén hozzávetőlegesen a duplájára növelt kerettel.

A rendezvényen a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrzési Nonprofit Kft. igazgatója arról beszélt, hogy az európai unió 7,2 millió euróval – mintegy 2,5 milliárd forinttal – támogatta ezt a projektet. Az említett összeghez a magyar kormány pedig 771 millió forint önrészt biztosított.

Medgyesi Gergely Árpád elmondta: a beruházásnak köszönhetően visszaadták a pusztának a régi vízjárását, ami több tízezer hektárt érint, ennek következtében pedig számos fészkelő madár is visszatért a területre. Kifejtette: a program végső célja, egy olyan kivitelezhető és példaértékű modell kidolgozása, ami segítheti a Kárpát-medence legelőtavainak helyreállítását, és biztosítaná, hogy Európa szerte kellő figyelmet kapjon ez a különleges, de annál sérülékenyebb élővilág.

A beruházás során több mint 37 ezer méternyi csatorna, árok, illetve néhány nagyobb vízgazdálkodási műtárgy szűnt meg. Emellett 1025 őshonos állatot is vásároltak, illetve egy teleltető hodály, valamint 6 pásztorszállás szintén megépült, a legelőtavak kiterjedése pedig 14-ről 290 hektárra nőtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!