2024. március 29. péntek Auguszta

Megszűnik az MVH és az NFA

Agro Napló
Megjelent a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, amely több mint ötven szervezetet érint. Ezek döntő többsége várhatóan jogutódlással megszűnik.

A június 13-i Magyar Közlönyben közzétett határozat tárcánkénti bontásban közli az egyes intézményekkel kapcsolatos kormánydöntéseket. Mint az MTI összefoglalójában írja: a Földművelésügyi Minisztérium vonatkozásában az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség a Pest Megyei Kormányhivatalba olvad be, a Földmérési és Távérzékelési Intézet pedig a fővárosi kormányhivatalba. Jogutódlással megszűnik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet is, feladataik máshová kerülnek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hatósági feladataiban a fővárosi és megyei kormányhivatalok járnak majd el – számol be a távirati iroda.

Az MTI közleménye szerint a minisztereknek előterjesztést kell készíteniük a kormány számára az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek elrendelt átalakításáról, a nemzetgazdasági miniszternek pedig a szükséges költségvetési módosításokat is be kell nyújtania.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ

Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ

Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ (NFK), a kormány döntésének értelmében júliustól ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségveté...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!