MOSZ: Sertésálmok és a valóság

Agro Napló
A különbség pontosan 3,9 millió darab a kormány által 2020-ra megálmodott 7 millió sertés és a jelenlegi 3,1 milliós állomány között. Több hiányzik, mint amennyi van. A 2012-ben elindított sertésprogram a termelők helyzetén érdemben nem javított, az állomány az elmúlt négy évben nem ugrott meg, sőt a kistermelők ma már kevesebb sertést tartanak, mint a program elindításakor.

Miért is tartson ma bárki sertést? Azért, hogy minden egyes, sok hónapnyi munkával felnevelt sertésen több ezer forintot bukjon? Ma ugyanis ez a helyzet. A felvásárlási árak 300 forint közelébe - nem egy esetben az alá – zuhantak, a termelők egy része ráadásul a beszállított sertések árát sem kapta meg, mivel felszámolásra került az a  feldolgozó, ahova értékesítettek.

A termelők támogatták a sertés tőkehús ÁFA-jának csökkentését, szeretnék, ha ők is látnák annak előnyét, hogy a fogyasztói árak csökkenése miatt nő a kereslet, és nem csak a spanyol sertéshúst importáló kereskedők hasznát növelné ez a lépés.

Az EU tétlenül szemléli az ágazat vergődését, az intézkedései hatástalanok, ráadásul most ütnek vissza a nemzeti kormány azon, leginkább a nagyobb sertéstartó gazdaságokat érintő intézkedései is – pl. földhasználat korlátozása, alaptámogatás elvonás – amelyek következtében jelentősen romlott a sertéstartók jövedelmi pozíciója. Megszűnt az a lehetőség, hogy a növénytermesztés eredményéből finanszírozzák az állattartás veszteségeit. Ezen felül idén a támogatások igénybe vételéhez szükséges igazolások kiállítására is díjat vezettek be, így a termelők a támogatás egy részét egyből el is bukják.

A halmozódó veszteségek miatt egyre több termelő csökkenti a termelését, vagy hagyja abba a sertéstartást. A helyzet kezelése érdekében a sertés állatjóléti és tenyészkoca támogatás összegét – élve az EU biztosította lehetőséggel - a maximális összegre kell emelni, a Pápai Hús Kft. sertés beszállításainak jogos követeléseit teljes összegben ki kell fizetni. Meg kell szüntetni a Vidékfejlesztési Program diszkriminációit és az alaptámogatás elvonást is. A kormánynak sokkal erőteljesebben fel kell lépni az import termékek adózási és élelmiszerbiztonsági ellenőrzése terén, valamint exportélénkítő programot kell indítania. Enyhíteni kell az állattartók számára előírt állomány fenntartási és foglalkoztatási kötelezettségeken, hogy elkerülhető legyen a vállalkozás egészének a csődje, ami a jelenleginél – elsősorban foglalkoztatási – problémákat okozhat.

A nagy ívű elképzelések tettek nélkül nem érnek semmit. Ha így haladunk nemhogy 7, de 3 millió sertés sem lesz Magyarországon. Ideje cselekedni.

MOSZ sajtóközleménye

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Több tej fogy az áfacsökkentés óta

Több tej fogy az áfacsökkentés óta

Meglepetést okozott az idei áfacsökkentés: felpörgött a tartós tejek piaca. Mit tapasztalt az egyik legnagyobb tejes cég és mi történt a legnagyobb bo...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!