Nagy István: Újra kell gondolni a mezőgazdasági hulladékot

Agro Napló
Újrahasznosító üzemet adták át a herendi Jágerparkban, az üzemben mezőgazdasági műanyaghulladékból állítanak elő granulátumot, amely mezőgazdasági műanyag termékek gyártásához szolgál alapanyagaként.
Fotó: Fekete István, Facebook/Nagy István

Nagy István agrárminiszter az üzem csütörtöki átadásán kiemelte: az ember mindig képes a saját maga által előidézett problémára megoldást találni, így a szemét felhalmozódását kiküszöbölendő elérhetjük azt, hogy a gazdaságban előállított mind több termék újra felhasználható legyen.

Hozzátette: a herendi üzemben alkalmazott technológia lényege az, hogy a mezőgazdasági műanyaghulladékot újra felhasználhatóvá teszik – értesült a közleményből az Agro Napló.

Véget kell vetni a lineáris gazdálkodásnak, hiszen csak a hulladékok nyersanyagként való felhasználásával lehet felelősen gazdálkodni az egyre szűkülő erőforrások mellett – mondta a tárcavezető.

Fotó: Fekete István, Facebook/Nagy István

Csatári László, az üzemet működtető Jáger Csoport tulajdonos ügyvezetője arról beszélt, hogy látva a közelgő gazdasági nehézségeket, a cég már évek óta készül az új szemléletű technológia bevezetésére, mert úgy vélik, megbízható jövőkép nélkül elképzelhetetlen a stabil, kiszámítható működés és a fejlődés.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a 300 négyzetméteres egységben hatan dolgoznak, naponta öt tonna granulátumot állítanak elő, amiből a későbbiekben egyebek mellett gyeprács, kültéri padozat, karámdeszka készül. Az újonnan átadott üzem 200 millió forintból épült meg.

A Jáger Csoport műanyag feldolgozással foglalkozó üzemegységei Nemesvámoson és Herenden működnek, 180 ember dolgozik a magyar tulajdonban lévő cégnél.

Fotó: Fekete István, Facebook/Nagy István

A herendi telephelyen az új üzemegységen kívül kutató laboratórium működik, illetve villanyóra szekrényt is gyártanak egy különálló üzemben. A társaságnál öt éve útjára indított beruházás összesen 500 millió forintba került, amelyből 100 millió forint kormányzati támogatás. Ebből az összegből megépült a nemesvámosi üzem, Herenden pedig az újrahasznosító és a laboratórium – közölte.

A Jáger csoportnak tavaly 7 milliárdos forgalma volt, az üzemi eredmény 400 millió forint volt – tette hozzá az ügyvezető.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!