Népszerű termékek árát mozgatják az adóváltozások

Agro Napló
Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is – közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Az agrártárca pedig arról számolt be az év első napján, hogy csökken az ESL és az UHT tejek forgalmi adója.

A PM tájékoztatása szerint január 1-től nő az üdítőital, a szörp, a taurint tartalmazó és nem tartalmazó energiaital, a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott készítmény, a sós snack, az ételízesítő, az ízesített sör, az alkoholos frissítő és a gyümölcsíz adómértéke.

Az elfogadott jogszabály-módosítással az üdítőitalok adómértéke literenként 7 forintról 15 forintra nő. Ennek indoka többek között az, hogy az üdítőitalok adója jobban igazodjék a literenként 200 forintos, a módosítás eredményként pedig 240 forinttal adózó szörpök, sűrítmények mértékéhez.

Közölték, az egyik legújabb hatásvizsgálat szerint a termékadóból származó összes bevétel csupán 9 százaléka ered az adóköteles üdítőitalok után fizetendő netából, ezzel szemben az adóköteles termékek kereskedelmi összforgalmából az adóköteles üdítőitalok mennyiségi részesedése a legnagyobb, 65 százalékot tesz ki.

A szaktárca közölte: a termékadó szorosan kapcsolódik a kormány adópolitikájához és illeszkedik a kormányzati népegészségügyi törekvésekhez is. Hozzátették: az elmúlt évek adópolitikai reformjainál törekedtek az adóterhelés eltolására a jövedelmeket terhelő adók felől a fogyasztási-forgalmi és káros externáliákat terhelő adók irányába.

A neta egyik célja az egészségi kockázatot jelentő termékek körének szűkítése, fogyasztásuk és előállításuk visszaszorítása és az élelmiszerpiac kínálatának kedvező irányba mozdítása. Az egészségi kockázatot jelentő termékek forgalmazásából származó bevétel egy részét egészségügyi, népegészségügyi célokra fordítják – tette hozzá a PM.

Csökken az ESL és az UHT tejek forgalmi adója

Január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója az elfogadott jogszabály szerint – közölte az Agrárminisztérium (AM). Az agrártárca korábban azt is közölte, hogy az intézkedéstől a kereslet és a fogyasztás növekedését, valamint az ágazat fehéredését és az importált tejek visszaszorulását várja.

Az AM szerint az áfa-csökkentés mintegy 100 magyar tejipari vállalkozás versenyképességét erősíti bel- és külföldön. A minisztérium szerint a mérséklés a fogyasztók számára a jó minőségű magyar tejhez való hozzáférés mellett megtakarítást is jelent.

Egy átlagos négyfős magyar család mintegy 45 ezer forintot fordít évente tejekre, az intézkedés számukra mintegy 6-7 ezer forint megtakarítást eredményezhet.

Az áruházláncok, a törvényi előírásokkal összhangban, az áfa-csökkentést teljes mértékben átadják a vásárlóknak, akik így január 2-tól alacsonyabb áron juthatnak majd a termékekhez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyítés az exportra termelőknek

Könnyítés az exportra termelőknek

A NAK jelzésének is köszönhetően megszűnt az exportra értékesítő, belföldön NETA-köteles terméket előállító élelmiszeripari vállalkozások népegészségü...

A NETA-t is hamarosan be kell vallani

A NETA-t is hamarosan be kell vallani

A népegészségügyi termékadót (NETA) is hamarosan be kell vallani, az adóalanynak az adófizetési kötelezettségét a bevallás benyújtására előírt határna...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!