Népszerűsítik a mézfogyasztást az iskolákban

Agro Napló
Elindult az Európai Mézes Reggeli kampány, melynek során mintegy 900 iskolába és óvodába, 170 ezer gyerekhez juttatnak el mézet az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) tagjai.

A siófoki Beszédes József Általános Iskolában pénteken tartott nyitórendezvényen Nagy István agrárminiszter elmondta: Magyarországon 20 ezer méhész gondoz 1,2 millió méhcsaládot, a pici állatok teszik termékennyé a körülöttünk lévő világot. Felhívta a figyelmet: ha a méhek nem lennének, a polcokról minden hatodik termék eltűnne.

Az Európai Mézes Reggeli – Legyen minden nap mézes nap című program Szlovéniában indult 2007-ben, a kezdeményezéshez Magyarország 2014-ben csatlakozott. A program célja felhívni a figyelmet a mézfogyasztás egészséges táplálkozásban betöltött szerepére és a méhek jelentőségére – értesült a közleményből az Agro Napló.

Az eseményen részt vett Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete is, aki elmondta: örömmel látják, hogy Magyarország  partner a mézfogyasztást népszerűsítő kampányban. Hangsúlyozta, hogy a helyi virágból készült méz fogyasztásának növelésével a helyi termelőket is támogatjuk.

Bross Péter, az OMME elnöke az MTI-nek elmondta, idén az aszály ellenére igen jó évet zárnak a méhészek. Mivel azonban máshol is jó volt a termés, pillanatnyilag nehéz értékesíteni a terméket az uniós mézpiacon, amelyet a kínai és az ukrán termékek uralnak.

Videó: Facebook/Nagy István

Tájékoztatása szerint Magyarországon évente átlagosan 25 ezer tonna mézet állítanak elő, amiből mintegy 10 ezer tonnányit igényelnek a hazai fogyasztók. Harminc éve a magyarok fejenként évente 20 dekagramm mézet fogyasztottak, ami ma már több mint egy kilogramm, de van még hova fejlődni – fogalmazott.

Az egyesület elnöke kitért arra, hogy a méheket sok minden veszélyezteti, így a vegyszerek és a klímaváltozás. A 30-40 évvel ezelőtti állapothoz képest 30-40 százalékkal kevesebb méh van a kaptárakban májusban, akácvirágzáskor, és az egyedek élettartama is rövidült. A méhek védelme érdekében növelni kell a biodiverzitást, és ahol lehet, méhlegelőt létesíteni – hívta fel a figyelmet. Ez az új agrárpolitikának is célja, de kell 5-10 év, hogy ennek a jótékony hatásait érzékelni lehessen – jelezte.

A kampányt támogató Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója, Mészáros Dezső arról beszélt, hogy a klímaváltozás méhekre gyakorolt hatását már a gyümölcslétermelők is érzékelik. Ezért idén tavasszal a siófoki cég a méhészek szakmai egyesületének támogatásán túl méhlegelőt létesített a területén, és kampányokat is tart.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Méhek nélkül nem lesz élelmiszer

Méhek nélkül nem lesz élelmiszer

A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem – mondta az agrárminiszter az euró...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!