MENÜ

Nőtt az élő szarvasmarhák kivitele az idén

Agro Napló 2019.08.09.

Az élő szarvasmarhák kivitele 22 százalékkal, 22 ezer tonnára nőtt ez év januárja és júniusa között az előző év hasonló időszakához képest, és bővült a tejágazatban a savanyított termékek gyártása is – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Bonyhádon.

 

Juhász Anikó a XXXIII. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozáson tartott előadásában tájékoztatott arról – tudósított az MTI a helyszínről -, hogy a szarvasmarhavágás 14,7 ezer tonnával stagnált, így az élő szarvasmarha-kivitel húzza az ágazatot.

A hazai szarvasmarha-állomány és az ágazat bevétele évről évre nő, az állatszám lassan eléri a 900 ezret. A tejértékesítés bevétele 2018-ban 185 milliárd, a vágómarha-értékesítésé pedig 91 milliárd forint volt - ismertette.

Elmondása alapján az export 30-35 százalékát Törökország veszi meg, de az oda irányuló kivitel az elmúlt három évben csökken. Nő ugyanakkor a 10-20 százalékot képviselő osztrák, illetve horvát piacra irányuló export.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a pozitív ágazati folyamatok a kedvező támogatási rendszernek, továbbá az érvényben lévő földhasználati szabályozásnak, illetve annak köszönhető, hogy a tejpiacon most nincs válság.

Közölte: az idei kérelmezési adatok szerint mintegy 5 millió hektárra 169 ezer kérelem érkezett területalapú támogatásra. Az idén egy hektár után 45 701 forint alap-, 25 950 forint zöldítési támogatás, összesen 71 651 forint jár a termelőknek. A fiatal gazdák támogatása 21 728 forint. 

Termeléshez kötött támogatásként egy anyatehénre 44 427 forint, egy hízott bika után 17 569, egy tejelő tehénre pedig valamivel 100 ezer forint feletti támogatás jár.

A termelők átmeneti támogatásként húsmarha esetén 30 ezer, az anyatehén után 23 ezer, extenzifikációs támogatásként pedig 30 ezer forintot igényelhetnek.

Juhász Anikó a minisztérium támogatási terveiről elmondta: előreláthatólag 2020 után is megmarad az Agrár Széchenyi Kártya, amely hároméves futamidejű, szabad felhasználású folyószámlahitelt tesz lehetővé 0,24 százalékos kamat mellett; jelenleg 15 ezer szerződés alapján 157 milliárd forint a kihelyezett hitel összege.

Kitért arra is, hogy ismét lehet majd támogatást igényelni mezőgazdasági gépek lízingdíjához ez év december 31-ig. Hangsúlyozta: 2020-ig mindenképpen maradnak a nemzeti támogatások, és a minisztérium maximális mértékben szeretné biztosítani az előlegfizetést is, amire várhatóan október 16-a után kerül sor. Jelezte: az agrártárca 2020-tól is fenntartja az állati hullák ártalmatlanítását, az állatbetegségek megelőzését, leküzdését szolgáló támogatásokat, és megmaradnak a vemhes üszők gyógykezelésére, tenyésztésszervezési feladatok ellátására nyújtott források.

Beszélt arról, hogy a szaktárca a beruházási kedv fenntartása érdekében hitelkamat-támogatási programot dolgozott ki, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg, és mezőgazdasági, erdészeti beruházásokhoz, termékfeldolgozáshoz lehet majd igénybe venni.

Juhász Anikó kihívásnak nevezte, hogy a nyugat-európai és északi országok fogyasztói társadalmaiban "az állattenyésztés démonizálása" zajlik: felnagyítják az ágazat környezetre gyakorolt hatásait, ami a fogyasztói szokásokra is hat. A következő uniós Közös Agrárpolitika (KAP) támogatást kínál majd ahhoz, hogy az állattenyésztés feleljen erre a kihívásra - mondta a helyettes államtitkár.