2024. április 19. péntek Emma

OMÉK - A termelői szerveződések megerősítése elsődleges ágazati prioritás

Agro Napló
A termelői szerveződések megerősítése elsődleges ágazati prioritás, a kormány jelentős szerepet szán a termelői együttműködésnek az agrárágazat megújításában - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) csütörtökön Budapesten.

Az agrártárca közleménye szerint Nagy István arról beszélt, hogy a termelők versenyelőnye az áruk nyomon követhetőségének növelésével, a kereskedelmi tevékenység feltételeinek szigorításával és azok ellenőrzésével segíthető a leginkább. Közölte: legalább 40 százalékos mértékre kell növelni a termelői szerveződések szerepének arányát az ágazatban.

Megjegyezte: a Közös Agrárpolitika (KAP) reform által meghatározott irányok figyelembevételével a magyar agrárpolitika is egyre nagyobb szerepet szán az alulról szerveződő, nyitott tagság elvén működő termelői szervezeteknek.

Az államtitkár ismertette továbbá azt is, hogy a belső piacon és a harmadik országokban előállított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló rendelet módosítása lezajlott. Az új EU Parlamenti és Tanácsi rendeletet ez év december 1-jétől kell alkalmazni.

Hangsúlyozta, hogy ennek eredményeképpen nagyságrenddel több uniós forrás áll rendelkezésre, jóval több termék megismertetésére és marketingjére lesz lehetőség a bizottsági végrehajtási rendelet életbelépésével.

A magyar zöldség-gyümölcs termelés szempontjából jelentős eredménynek számít, hogy például a csemegekukorica is támogatható lesz. Elmondta: ez óriási jelentőséggel bír, mivel Magyarország Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője.

A közlemény szerint az államtitkár utalt arra: a szóban forgó a többletforrás az ágazat további fejlődését és bővülését eredményezi majd. Hozzátette: főként az unión kívüli harmadik országokban, de a feltörekvő keleti piacokon nyílik nagyobb lehetőség lesz a magyar konzervkukorica megismertetésére.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!