Országos őszi búza és repcekísérlet: itt vannak az eredmények

Agro Napló
Elkészült a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség, valamint a NAK országos őszi búza és őszi káposztarepce posztregisztrációs fajtakísérletének értékelése.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által koordinált posztregisztrációs kísérletek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak az egyes fajtákról. A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el – értesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményéből az Agro Napló.

Tavaly ősszel 8 helyszínen – Abaújszántón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Mezőfalán, Mosonmagyaróváron, Székkutason, Szombathelyen, valamint Tordason – összesen 59 őszi búza fajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a Nébih szakembereinek segítségével. A Mezőfalván elvetett bemutató fajtasort a NAK Szántóföldi Napok keretében tekinthették meg a látogatók. A kísérletsorozat fajtáit idén három éréscsoportra bontva állították be. Az elmúlt évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara beszerzett egy beltartalmi gyorsvizsgálatra alkalmas berendezést, amellyel az eredmények gyorsabb közlését segíti a szervezet. A beltartalmi vizsgálatok közül a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat gyorsvizsgálattal mérte a NAK, valamint két jó minőséget adó termőhely esetében alveográfos vizsgálatokat is végeztek.

A harmadik alkalommal szervezett őszi káposztarepce kísérletekben részt vevő fajtákat 6 helyszínen vetették el. A kísérleti helyek kiválasztásánál ügyeltek arra, hogy az eredmények jól reprezentáljanak egy-egy termesztő régiót. A kísérleteket az alábbi hat helyszínen állították be: Abaújszántón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Székkutason, Szombathelyen, Tordason. A 2021/22-es őszi káposztarepce szezon országszerte nehéz volt az ősz óta elhúzódó csapadékhiány miatt, a székkutasi kísérleti helyszínt ki is kellett zárni jelentős tőszámhiány következtében, az összefoglaló kiadvány ezért öt kísérleti helyszín eredményeit tartalmazza.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta: a kísérlet idén is segíti a gazdálkodókat abban, hogy megalapozott döntést hozzanak a fajtaválasztásakor. Hozzátette: a kísérleti eredmények megmutatták, hogy melyek azok a fajták, amelyek extrém körülmények között is elfogadható termést hoznak.

Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke kifejtette: a posztregisztrációs kísérletek rendkívül fontos, objektív visszajelzést adnak az egyes fajták teljesítményéről. Az idei nehéz, aszályos termesztési szezon sok tanulsággal szolgál, amelyek utat mutathatnak a növénynemesítők számára is a szükséges irányokról.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke kiemelte: az aszályos időjárás is rámutatott arra, hogy Magyarországon nem szabad olyan fajtákat használni, amelyek nem vettek részt összehasonlító kísérletekben.

Az őszi búza posztregisztrációs kísérlet eredményeit innét tölthetik le.

Az őszi káposztarepce kiadvány itt érhető el.

(Forrás: NAK)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Milyen lesz az idei termés?

Milyen lesz az idei termés?

Fennakadás nélkül zajlanak a nyári betakarítási munkálatok a földeken, az aratás közepén vagyunk – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi olda...

Mit hoz a bolondos tavaszi idő?

Mit hoz a bolondos tavaszi idő?

Bolondos, immár áprilisi idő várható: az átmeneti felmelegedés után újabb lehűlés, több-kevesebb csapadék és a jövő héten újabb fagyok érkeznek.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!