Öt év alatt duplájára nőtt a mezőgépésznek tanulók száma

Agro Napló
A mezőgazdaság Magyarország gazdaságának egyik fő hajtómotorja, mely a bruttó hazai termék (GDP) termeléséhez 3,8 százalékkal járult hozzá a tavalyi évben. Az agrárium dinamikus fejlődése többek között a folyamatos gépberuházásoknak és fejlesztéseknek, az egyre magasabb felszereltségű, intelligens mezőgazdasági munkagépeknek köszönhető, melyek javítják a termelékenységet.

A technika soha nem látott mértékű fejlődésével párhuzamosan viszont évek óta arról hallani, hogy jelentős munkaerőhiánnyal küzd az ágazat. Komoly problémát okoz, hogy nincsen elegendő szakember, jelenleg például tizedannyi mezőgépészt foglalkoztatnak, mint amennyire szükség lenne.

Bizakodásra ad okot ugyanakkor az, hogy a mezőgazdasági gépész szakma egyre vonzóbb a fiatalok számára, s a pályaválasztás előtt álló diákok közül egyre többen választják ezt a területet továbbtanuláskor. Idén ősszel minden eddigi rekordot megdöntve 2700 mezőgépész diák kezdte meg tanulmányait.

Az elmúlt 5 évben a mezőgazdasági gépész képzésben résztvevők száma 2,3-szorosára nőtt. Ha a megyei bontást nézzük, kiemelkedik Hajdú-Bihar megye, ahol 2016-ban tízszer annyi mezőgépész ült iskolapadba, mint 2013-ban.

Ez a pozitív irányú változás annak az országos összefogásnak, képzési és karrierprogramnak is köszönhető, amit a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) a Földművelésügyi Minisztériummal karöltve indított el 3 évvel ezelőtt. A MEGFOSZ által kidolgozott 11 pontból álló program egyik fő eleme, hogy a diákok duális képzés keretében országszerte több mint 30 szakiskolában nem csak elméleti tudást szereznek, hanem a programhoz csatlakozott vállalatoknál akár 1-2 évnyi gyakorlati időt is eltöltenek. A duális képzés előnye, hogy már az iskolaévek alatt valós környezetben, gyakorlati oldalról is mélyebben megismerik a gépipar izgalmas technológiáit, s mire befejezik tanulmányaikat, tapasztalattal a hátuk mögött sok esetben már biztos állásuk van.

„A duális képzés keretében a mezőgazdasági gépészek a tanintézményekkel együttműködő cégekkel közösen lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanulók részt vegyenek gyakorlati órákon, az egyes szakterületekről részletesebb, bővebb ismereteket szerezzenek. Folyamatosan bővül a képzések köre, például mezőgazdasági gépjavító képzés tavaly 4 újabb megyében - Fejér- Győr- Somogy- és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben – is indult. 11 pontból álló képzési- és karrierprogramunkat azzal a céllal indítottuk, hogy minél több fiatal figyelmét felhívjuk erre a biztos jövőt kínáló, kihívásokkal teli szakmára. Reméljük, hogy minél többen kedvet kapnak a jövőben ahhoz, hogy ezt a szakmát válasszák hivatásuknak” – mondta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke.

Ez év március 28-án Együttműködési megállapodást írt alá az MKB Bank Zrt. és a MEGFOSZ, melynek keretében az MKB Pénzügyi Csoport a következő időszakban támogatást nyújt a MEGFOSZ szakmai programjának megvalósításához.

„Az MKB Pénzügyi Csoport, így és az MKB- Euroleasing számára is fontos a MEGFOSZ-szal kötött együttműködésünk. A MEGFOSZ szakmai programja példaértékű a magyar mezőgazdaság jelene és jövője számára. Külön öröm számunkra, hogy az MKB-Euroleasing az idei évben már piacvezető lett a mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozásban” - mondta Dr. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója.

A MEGFOSZ stratégiai célkitűzése, hogy felkeltse a diákok érdeklődését a mezőgépész hiányszakma iránt, bemutassa nekik a szakmában rejlő potenciált, s motiválja a fiatalokat arra, hogy ezt a hosszú távon biztos megélhetést, továbbfejlődési lehetőséget nyújtó, versenyképes hivatást válasszák maguknak. A MEGFOSZ honlapján is megtalálhatóak azok a mezőgazdasági szakiskolák, akik részt vesznek a duális képzésben: http://mezogepesz.hu/mezogepesz-kepzes#iskolak

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!