Ötödször is Vidék Kaland 2015-ben!

Agro Napló
Magyarországi és székelyföldi fiatal gazdák várják az érdeklődő városi fiatalokat!

Immáron ötödik évébe lépett az AGRYA nagy sikerű, EU díjnyertes kommunikációs programja, a Vidék Kaland. A múlt évihez hasonlóan városi fiatalok töltenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál, munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A városi fiatalok élményeit, a kalandjait az interneten, a www.videk-kaland.hu weboldalon keresztül lehet nyomon követni. 2015-ben ismét utazhatnak Székelyföldre az érdeklődők. A Programot, hasonlóan a múlt esztendőhöz a Földművelésügyi Minisztérium 6 millió forinttal támogatja. A FM támogatását az AGRYA a székelyföldi programelem előkészítésére és lebonyolítására fordítja.

Az AGRYA a múlt évben egy kutatást végzett a Program korábbi résztvevői között, akik tapasztalatait beépítette a 2015. évi lebonyolításba. Emiatt a magyarországi programelem feszesebb, térben és időben koncentráltabb lesz.

A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA. Jelentkezni 2015. április 17-ig lehet.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. A Program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.

Az Vidék Kaland Programot 2012. decemberében a legjobb EU társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen.

A Programra továbbra is olyan, kimondottan városokban élő fiataloknak a jelentkezését várja az AGRYA, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába.

A Program részeként gyakorló fiatal gazdák (35 év alatti fiatalok) fogadják a 35 év alatti, de 18 évesnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre a gazdaságukban. Ez alatt az időszak alatt, 5 munkanapon, a kiválasztott városi fiatalok aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda társaságában, annak irányítása és felügyelete mellett. A résztvevők a fiatal gazda munkarendjéhez illeszkedő munkarend szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. Ez is biztosítja, hogy megismerjék egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenységét. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra -2015. július közepétől –augusztus elejéig – esik. Így a résztvevő fiataloknak az ebben az időszakban természetes, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát végezniük. A résztvevők az elvégzett munkájukért bérezésben nem részesülnek. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az un. alkalmi munkavállalás adja.

A magyarországi kalandok, a korábbi évektől eltérően, időben és földrajzi terület szerint is koncentráltabbak lesznek. Így 2015. július 19-25. között Hajú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben fogadják a fiatalokat a gazdák.

A Program részeként lehetőség van arra, hogy július 26. – augusztus 9. között a résztvevő városi fiatalok Székelyföldre, Hargita és Maros megyékbe, Romániába utazzanak és ott kapcsolódjanak be székely fiatal gazdák által vezetett gazdaságok mindennapjaiba. Székelyföldön a gazdaságban töltött idő hosszabb, utazással együtt 8 nap időtartamú.

A résztvevőknek vállalniuk kell, hogy a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről az AGRYA által biztosított és megjelölt kommunikációs csatornákon – www.videk-kaland.hu weboldal, blog, Facebook, Youtube – tájékoztatást adnak, fényképeket, esetlegesen videókat töltenek fel.

Jelentkezni a www.videk-kaland.hu és www.agrya.hu weboldalról letölthető jelentkezési lap kitöltésével, majd megküldésével lehet az AGRYA címére. A jelentkezőket az AGRYA és együttműködő partnereinek képviselőiből álló bizottság hallgatja meg, majd választja ki a résztvevőket. A kiválasztás során elsősorban a jelentkezők motivációit és elszántságát értékeli a bizottság. A részvétellel elsősorban a tapasztalatszerzést kívánja az AGRYA könnyebbé tenni. A Program tehát nem irányul szabadidős vagy turisztikai jellegű célokra, a Programnak lényegi eleme a fizikai munkavégzés.

A Programra jelentkezni 2015. április 17-ig lehet. A jelentkezőket időbeni érkezési sorrendben regisztrálják. Az AGRYA fenntartja annak lehetőségét, hogy nagy számú érdeklődés esetén a jelentkezések egy részét már csak várólistára fogadja.

A kiválasztási folyamat részét képező személyes meghallgatásokra Budapesten kerül sor 2015. április 23. – május 3. között. A Programban, a jelentkezések számától függően, 30-40 városi fiatal vehet részt. A kiválasztott résztvevők egynapos felkészítő képzésen (traktoros tréning) is részt vesznek.

A múlt év során több olyan megkeresés érkezett az AGRYA-hoz, hogy fiatal gazda szívesen fogadna a gazdaságában városi fiatalokat. Emiatt az AGRYA várja a Program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is, elsősorban Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.hu, www.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2015. április 17.

A programmal kapcsolatosan az AGRYA Országos Iroda munkatársai adnak további tájékoztatást a következő elérhetőségeken: videk-kaland@agrya.hu, 06 1 2704874.

Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!