Petíció indul a magyar vidék erejének kifejezéséért

Agro Napló
Az agrárium biztos és megnyugtató jövője az egységes fellépésben rejlik, ezért petíciót indítanak az Európai Parlament (EP) gazdaellenes akcióival szemben – közölte Nagy István NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow megnyitóján Mezőfalván.

Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában és Brüsszelben is a magyar gazdák érdekeit képviselik, a termelőknek pedig kiszámítható módon kell megkapniuk az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között is. Kifejtette, egyensúlyt kell teremteni a versenyképességi és a klímavédelmi célok között is, mert teremtett világért felelősséggel tartoznak. A tárcavezető arra kérte a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak minél többen a petícióhoz.

Nagy István arra emlékeztetett: történelmi léptékű döntés hozott a kormány, amikor az uniós finanszírozás mellé a nemzeti társfinanszírozás mértékét 17,5 százalékról 80 százalékra emelte. Ennek köszönhetően a gazdák 4265 milliárdnyi beruházási támogatáshoz juthatnak, ami háromszor annyi, mint az előző hét évben. Hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Programban (VP) rendelkezésre álló forrásokból ezekben a hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat.

A miniszter arra biztatta a gazdákat, hogy bátran vegyék igénybe ezeket a lehetőségeket, mert a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar csak a fejlesztések révén lehet hosszú távon is sikeres és eredményes. Hozzátette, mindenkinek a munkájára szükség van ahhoz, hogy a családok asztalaira minden nap friss és egészséges magyar élelmiszerek kerüljenek.

A rendezvényen a miniszter bejelentette azt is, hogy idén július 19. és 22. között hazánk ad otthont a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciának. A rendezvény célja, hogy bemutassa a digitális agrár megoldások kapcsán elért hazai eredményeket, és egyúttal lehetőséget biztosít a legjobb nemzetközi gyakorlatainak megismerésére is – hangsúlyozta a tárcavezető.

Fotók: Fekete István
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!