Rituális vágás után nem jár organikus minősítés

Agro Napló
Nem kaphatnak organikus besorolást a muszlim és a zsidó vallási előírások szerint, elkábítás nélkül levágott állatokból származó húsok – mondta ki kedden az Európai Bíróság.

Az Európai Unióban általános szabály, hogy az állatot levágás előtt el kell kábítani, ez alól ugyanakkor lehet kivétel vallási okokból. A zsidó kóser és a muszlim halal vágás során az előírások szerint kábítás nélkül ölik le az étkezésre szánt állatokat, amelyeket hagyományosan kivéreztetnek a nyaki ér átvágásával. Egy francia állatvédő szervezet 2012-ben kezdeményezte, hogy a halal húsok ne kaphassanak organikus besorolást, ezt a kérelmet azonban többszöri fellebbezés után is elutasították, végül az ügyben eljáró törvényszék az Európai Bírósághoz fordult.

A luxembourgi bírói testület kedden megállapította, hogy az európai organikus logóval ellátott élelmiszerek előállítása során a legmagasabb követelményeknek kell megfelelni, különösen az állatjólét terén. Tudományos tanulmányok szerint a kábítás a legkíméletesebb módszer, a rituális vágás során nem lehetséges ugyanilyen mértékben minimalizálni az állatok fájdalmát és szenvedését – mutattak rá az ítéletet ismertető közleményben az MTI szerint. Az uniós szabályok ezért nem engedélyezik az EU-s organikus besorolást a vallási előírások szerint, kábítás nélkül levágott állatokból származó termékek esetében – szögezte le az Európai Bíróság, ellentmondva a korábbi főtanácsnoki állásfoglalásnak.

Zsidó és muzulmán vallási szervezetek szerint a kóser és a halal vágás okozza a lehető legkevesebb szenvedést az állatnak. Úgy vélik, hogy a kábítás fájdalmasabb lehet, mint az, ha egy hozzáértő egyetlen mozdulattal egyszerre átvágja az állat nyaki ütő­erét, nyelő- és légcsövét egy borotvaéles késsel.

A most is alkalmazott, úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. A jogvitát azonban ennek ellenére a tagállamokban döntik el, a luxembourgi ítélet alapján. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kosárban a mangalica

Kosárban a mangalica

Egyre többen teszik kosarukba a mangalicából készült termékeket. Február 7-9. között kerül megrendezésre Budapesten a XIII. Mangalica Fesztivál, ahol...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!