Sikeres a NAK iskolai edukációs programja

Agro Napló
Nagy népszerűségnek örvend a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara iskolai tájékoztató fórumsorozata. Az Itthonról Otthonra program keretében eddig már kilenc megyében hallhattak egy-egy általános- és középiskola diákjai előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről. A rendezvénysorozat az egészségtudatos táplálkozást, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítését is célozza.

Fotó: nak.hu 

A 2017 novemberében indult fórumsorozat előadásait Süle Katalin, a kamara elnökségi szóvivője tartja, a köztestület megyei elnökeivel közösen, helyi termelők bevonásával.  A program eddig kilenc megyébe jutott el, a következő pedig újabbakban folytatódik (a programok itt elérhetőek).

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezúton is köszöni az eddigi rendezvények lebonyolításában közreműködő helyi termelők, élelmiszer-előállítók segítségét, támogatását:

Baranya megyéből: Danic Kft.; Gellai Tibor; Tárnoky Csaba

Budapestről: Proksa Kft; Kovács Károly; Újlaki Major Sajtműhely; Bíró Sándor; OMME – Dr. Halász Gábor

Fejér megyéből: Rotter Jenő – Alba-Kenyér Sütőipari Zrt.; Hegedűs Imre – Bicskei Mezőgazdasági Zrt.;Borbás Edit; Csizmadia György – AlbaFructus Kft.; Sziebler Péterné – Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.; Németh Sándorné – Magyaralmási Agrár Zrt.; Mélykuti Tibor – Alföldi Tej Kft.; Nagy Gyula – Fejér Megyei Méhészek Egyesülete; Schultz György – Jancsárkert Közösségi Egyesület

Győr-Moson-Sopron megyéből: Borcsi Manufaktúra – Boross Csilla, Boross Péter; Tebike Kft. – Pődör Viktória; Darnó Hús – Funkció Kft.: Kanyóné Princes Gyöngyi, Dr. Kovács Péter; Pedró Pékség – Vajda Péter; Erdélyi Tibor

Komárom-Esztergom megyéből: Decmann Dorina; Nagy Lajos; Németh Ferencné; Pap Éva; Simonné Venter Éva; Sipos Péter

Somogy megyéből: BALATON-KER-TÉSZ Szövetkezet

Vas megyéből: Horváth Antal, Ferrosüt Sütő- és Édesipari Kft., Vincze Alajos

Veszprém megyéből: Klausz Tibor, Lengyel Kálmán

Zala megyéből: Göcsej Zamata – Horváth Rita, Bóbics József László; Korona Pékség Kft.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!