Sikeresen működik az új mezőhegyesi robotizált tehenészet

Agro Napló
Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amit 2,6 milliárd forintos beruházással valósítottak meg hazai forrásból – hangzott el október végén a helyszínen szervezett sajtóbejáráson.
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Isaszegi Norbert termelési igazgató elmondta: a két istállóból álló, 880 férőhelyes létesítmény északi istállójába október 2-án engedték be az első 180 holstein-fríz szarvasmarhát; a déli istállóba október 27-én került 130 egyed. A két létesítményben összesen 460 tejelő állat van. Hozzáfűzte: a jövő év január közepére-végére érik el a teljes állomány beköltöztetését. Ez a növendékekkel együtt most 2050 állatból álló teljes állományt jelent. Így az üszők és a növendékek is új istállóba kerülnek a közeljövőben, a régi istállókat ugyanis lebontják  - mondta.

Kiemelte: a telep Európában is egyedülálló módon teljesen robotizált technológiát alkalmaz, valamennyi szarvasmarha GPS-nyomkövetővel van ellátva, ami méri az állatok élettani funkcióit. A vízágyon fekvő állatok maguk döntik el – foglalta össze az MTI a helyszínről -, hogy mikor mennek fejésre, amelyet egy automata, dupla beállású rendszer - egyszerre maximum nyolc állaton - végez el. Eközben a tehenek egyénre szabottan kapnak plusz takarmányt.

Számítógép méri és vezéreli a páratartalmat, a világítást, a hőmérsékletet. Fűteni télen sem kell, a hőmérsékletet ponyvák leengedésével állítja be a rendszer.

Isaszegi Norbert elmondta, első tapasztalatuk az, hogy az állatok szeretik  az új helyet, eddig a példányok átlagosan 35 liter tejet adtak egy nap, ez most 39-re nőtt, miközben az eddigi 3,1-ről 3,5 százalékra emelkedett a tej zsírtartalma.

Lázár János, a Ménesbirtok által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos közölte: úgy dolgozták ki a terveket, hogy két-három év alatt 25 százalékos termelésnövekedést érjenek el, az eddigi évi 10 millió liter tejet pedig 11-12 millióra emeljék. Jelenleg 6 százaléknál tartanak, így teljesíthetőnek, sőt túlteljesíthetőnek tűnik a szóban forgó célkitűzés - mondta.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A számítások szerint a beruházás körülbelül tíz év alatt térül meg - hangzott el a bejáráson. A kormánybiztos hozzátette: Mezőhegyes így új minőségű munkahelyeket tud teremteni, tehenészek és istállósok helyett egyre inkább agrárinformatikusokra van szükség, ami a munkavállalóknak magasabb bérezést jelent.

A politikus hangsúlyozta, „új korszak köszöntött be, amelyre a koronavírus-járvány is rávilágított: invesztálni kell az élelmiszerellátásba és az élelmiszerbiztonság növelésébe. Az állatjóléti szempontok mellett a minőségi élelmiszertermelés és a nyomon követhető, beazonosítható termékek korszakát éljük. A mezőhegyesi rendszer kis túlzással lehetővé teszi, hogy egy doboz tejről megmondják, azt melyik tehénből, milyen időszakban fejték le” - mondta.

Lázár János közölte: tárgyalnak az állatorvosi egyetemmel - a sajtóbejárás idején is jelen voltak az oktatási intézmény képviselői a helyszínen -, hogy Magyarországon állatorvos ne végezhessen úgy, hogy nem járt gyakorlaton a mezőhegyesi tehenészetben. Ehhez 1,9 milliárd forintból képzési központot építenek, amely a tervek szerint egy év alatt készül el.

A mintagazdaság célkitűzése, hogy tapasztalatokkal segítse a gazdákat, a robotizált rendszer ugyanis kisebb, akár 20-30 egyedből álló tehenészetekben is bevezethető - tette hozzá. Úgy fogalmazott, azt szeretnék, hogy "Mezőhegyes legyen a magyar innováció NASA-ja".

Fotó: MTI/Rosta Tibor
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti mintagazdaság lesz Mezőhegyesen

Nemzeti mintagazdaság lesz Mezőhegyesen

A célkitűzés nemzeti mintagazdaság létrehozása Mezőhegyesen – hangsúlyozta a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok k...

Az aszály miatt gazdag a pult

Az aszály miatt gazdag a pult

Az előző évi aszályos nyár csökkentette a takarmánynövények mennyiségét, így az állattartók több állatot küldtek a vágóhidakra – derült ki az Agrárgaz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!