Soha nem exportáltunk annyit, mint 2015-ben

Agro Napló
Berettyóújfalu, 2016. január 19., kedd (MTI) - Magyarország soha nem exportált annyit, mint az elmúlt évben, az előzetes adatok alapján a külkereskedelmi többlet eléri a 8 milliárd eurót (2500 milliárd forintot) - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Berettyóújfaluban, amikor átadta az Epack Kft. új gyártócsarnokát.

Magyar Levente szerint ehhez az eredményhez hozzájárult a mezőgazdasági bálázó hálókat és zsinegeket gyártó, és termékeit 90 százalékban exportáló Epack Kft. is, amelynek izraeli tulajdonosa, a TAMA cégcsoport 2009 óta 9 milliárd forintot invesztált a bihari térségben lévő gyár fejlesztésébe.

    A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az elmaradottabb térségekre is felhívja a külföldi befektetők figyelmét - tette hozzá Magyar Levente.

    Tavaly az ipari termelés "hatalmasat ugrott", a költségvetési hiány 2 százalék alatt van, a magyar gazdaság növekedése pedig az európai uniós átlag fölötti - sorolta az eredményeket a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár.

    Magyar Levente elismerését fejezte ki a TAMA cégcsoportnak, amely "a gazdasági válság legnehezebb évében, 2009-ben vágott bele a vállalkozásba egy olyan térségben, amely - valljuk be - nem először jut eszébe a befektetőknek".


Berettyóújfalu, 2016. január 19. A mezőgazdasági bálázó hálókat és zsinegeket gyártó Epack Kft. új gyártócsarnoka Berettyóújfaluban 2016. január 19-én, az átadás napján. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt



    Hozzátette ugyanakkor, hogy a bihari régió közúti elérhetősége hamarosan jelentősen javul, amikor 2016-17-ben az országos gyorsforgalmi úthálózat eléri Berettyóújfalut, az M4-es pedig a román határt.

    Dori Ivzori, a TAMA cégcsoport vezérigazgatója elmondta: mezőgazdasági csomagolóanyag gyártással foglalkozó, több mint 1200 dolgozót alkalmazó cégük tavalyi árbevétele elérte a 350 millió eurót (108 milliárd forintot).

    Az Epack Kft. 2009-ben, a megalakulás évében 45 dolgozót foglalkoztatott, jelenleg 290-et, árbevételük pedig 744 millió forintról 16 milliárd forintra nőtt - ismertette a termelés adatait.

    Győrfi Sándor, az Epack ügyvezető igazgatója hozzátette: 2011-ben 5400 négyzetméteres bálaháló-gyártó csarnokot avattak, most pedig 4000 négyzetméteres zsineggyártó csarnokkal bővült a vállalkozás.

    Utóbbi beruházással, amely 2,2 milliárd forintba került, 40 új munkahelyet teremtettek Berettyóújfaluban - jegyezte meg.

    Muraközi István (Fidesz-KDNP) reményét fejezte ki, hogy az izraeli csoport immár folyamatosnak nevezhető terjeszkedése más külföldi vállalkozókat is ösztönöz majd térségi fejlesztésekre.


Berettyóújfalu, 2016. január 19. Vitányi István, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, Győrfi Sándor ügyvezető igazgató és Muraközi István polgármester (b-j) átvágják a nemzetiszínű szalagot a mezőgazdasági bálázó hálókat és zsinegeket gyártó Epack Kft. új gyártócsarnokának átadásán Berettyóújfaluban 2016. január 19-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt



    Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke "bihari köldökzsinórnak" nevezte a TAMA nagymérvű, összesen 9 milliárd forintos térségi beruházását, ami komoly vonzerőt jelenthet további külföldi fejlesztőknek.

    Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte: az Epack hétszeres létszámbővítés mellett tizenötszörös árbevétel-növekedést ért el a térségben 2009 óta, s ezzel hozzájárult, hogy Hajdú-Bihar immár két éve Magyarország legdinamikusabban fejlődő megyéje.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az egész világ élelmiszerválságban

Az egész világ élelmiszerválságban

Világszerte emberek millióinak keserítik meg az életét az emelkedő energia- és élelmiszerárak. Sokan most kerültek először igazán nehéz helyzetbe.

AM: Fejlődhet a hazai halágazat

AM: Fejlődhet a hazai halágazat

Hamarosan elfogadják az új nemzeti akvakultúra stratégiai tervet, amely célul tűzi ki a kisüzemi halászat fejlesztését – mondta Szentpéteri Sándor a X...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!