Sűrű volt a szeptember a Budapesti Értéktőzsdén

Agro Napló
Amellett, hogy a tőkepiacok globális visszaesése a budapesti parketten is jelentősen éreztette hatását, a szeptember rendkívül mozgalmas hónapnak bizonyult a Budapesti Értéktőzsde életében.

A BÉT három új társaságot – Biggeorge Property, Naturland Holding, Navigator Investments – is köszönthetett középvállalati piaca, a BÉT Xtend kibocsátói között. A részvénypiac forgalma visszafogott képet mutatott, 201,7 milliárd forintot tett ki, amely napi 9,2 milliárd forintnak felel meg. A blue chipek sorrendjében ismét az OTP Bank zárt az élen, 112,7 milliárd forintnyi forgalommal. A bankpapírt a Richter és a MOL követte, 42,4, illetve 37,9 milliárd forinttal. A brókercégek forgalmi versenyét a Wood&Company nyerte, a második, illetve a harmadik helyen a Concorde és az Erste Bank végzett.

Szinte kivétel nélkül visszaesés jellemezte a világ tőkepiacait ebben a hónapban, amely továbbra is az elszabaduló energiaárakra, a sűrűsödő recessziós félelmekre, valamint az egyre romló inflációs kilátásokra vezethető vissza. A hónap második felében kiemelt figyelmet kapott az Amerikai Egyesült Államok jegybankja, a Fed kétnapos monetáris ülésén bejelentett alapkamatsáv-emelés. Az ülést a Fed prognózisa követte a következő időszakra vonatkozóan, amelynek hatására egy számottevő eladási hullám vette kezdetét a világ tőzsdéin – értesült a BÉT közleményéből az Agro Napló.

A BUX index, a Budapesti Értéktőzsde elsődleges tőzsdeindexe szintén negatív tendenciát mutatott szeptemberben – a 37 838 pontos záróérték 9,6 százalékos visszaesést jelent az előző hónaphoz képest. Az index szeptember 2-án érte el a legmagasabb értékét, 41 941 pontot a hónapban.

 

Grafikon: Budapesti Értéktőzsde (BÉT)

Ebben a hónapban is az OTP Bank tette ki a részvénypiac forgalmának jelentős részét – az értékpapírral 112,7 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés, amely az összpiaci forgalom 55,9 százalékát jelenti. A bankot második és harmadik helyen a Richter, illetve a MOL követte. Míg a blue chipek részvényárfolyama jellemzően csökkent a hónap során, a mid-capek és az Xtend-kibocsátók között több társaság is pozitív mérleggel fejezte be a hónapot – a másodlagos kibocsátást (SPO) meghirdetett Masterplast árfolyama 2,6 százalékkal emelkedett, a középvállalati piacon pedig az OXO Technologies 14,7 százalékkal, a POLYDUCT 14,6 százalékkal, a ViVeTech pedig 24,2 százalékkal magasabb szinten zárt az előző hónaphoz képest.

A BÉT Xtend piac kibocsátói köre emellett jelentősen bővült a hónap során – az ingatlanpiacon aktív Biggeorge Property, a gyógyszeriparban érdekelt Naturland Holding és a befektetésekkel, illetve stratégiai menedzsmenttel foglalkozó, a platform növekedését Kijelölt Tanácsadóként is támogató Navigator Investments is bemutatkozott a BÉT parkettjén.

 

Táblázat: Budapesti Értéktőzsde (BÉT)

Az azonnali részvénypiacon összességében 201,7 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés szeptemberben – ez egy kereskedési napra levetítve 9,2 milliárd forintnak felel meg.

 

Grafikon: Budapesti Értéktőzsde (BÉT)

A befektetési szolgáltatók közül a Wood&Company zárt az első helyen, 108,3 milliárd forint értékű forgalmat bonyolítva. A második-harmadik helyet a Concorde és az Erste Bank szerezte meg, 105,6 és 72,6 milliárd forintos forgalommal.

 

Táblázat: Budapesti Értéktőzsde (BÉT)

Az árupiaci forgalom ezúttal is átlépte az 1 milliárd forintos határt – a szekció 1 722 millió forintos forgalommal zárt. Ennek nagy részét, 91,8 százalékát a nagy olajtartalmú napraforgómag, 8,2 százalékát a fenntartható takarmánykukorica tette ki.

(Forrás: BÉT)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Lendületesen kezdte az évet a BUX index

Lendületesen kezdte az évet a BUX index

Ígéretesen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, a BÉT első számú indexe, a BUX index 45 339,2 ponton zárt, amely a decemberi hónaphoz viszonyítva 3,...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!