Szakképzési együttműködési megállapodás a NAK és hét szervezet között

Agro Napló
Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hét szervezettel csütörtökön Budapesten, a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon.

A megállapodás aláírását megelőző sajtótájékoztatón ifjabb Hubai Imre, a NAK alelnöke elmondta: a keretmegállapodás rögzíti a vizsgabizottsági névjegyzékbe való bekerülés követelményeit, az egyeztetés formáját a különböző vizsgaszintekről, a vizsgakövetelmények és a szakértői támogatás módszerét. 

    A megállapodás nem formális, hanem tartalommal megtöltendő keret, amelynek segítségével az összefogásban rejlő lehetőségekkel élve korszerűsíteni lehet a mezőgazdasági szakoktatás különféle területeit - mondta. 

    A siker érdekében az együttműködő szervezetek kicserélik a szakképzés terén szerzett tapasztalataikat, megosztják egymással eredményeiket.

    Az alelnök hangsúlyozta: az együttműködés kölcsönös előnyöket jelent az aláíró szervezetek számára. A nyolc aláíró az együttműködés révén hatékonyabban tudja ellátni a szakképzéshez kötődő feladatait. Egyben közvetlenebb beleszólást is kaphatnak az oktatással, képzéssel, továbbképzéssel, a szakképzéssel kapcsolatos, őket érintő intézkedésekbe.

    Az agrárkamarával együttműködő szervezetek: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, az Országos Magyar Vadászkamara, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdészeti fórumsorozatot tart a NAK

Erdészeti fórumsorozatot tart a NAK

Erdészeti tájékoztató fórumsorozatot tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember 16. és november 4. között – közölte lapunkkal a köztestület...

Jó üzlet a pünkösdirózsa export

Jó üzlet a pünkösdirózsa export

Nyugati réspiacra termelnek bazsarózsát Szolnok határában. Nagy befektetést igényel a most telepített 92 ezer tős ültetvény, de a sok éve külföldre sz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!