Szívügyünk a hazai tejtermelés fellendítése-Videóval

Agro Napló
A válságot követően 2011-ben az agrártárca úgy döntött: minden lehetséges eszközzel támogatja a hazai tejtermelés fejlesztését. Így az ágazati szereplőkkel közösen piacfejlesztés kezdődött és a piac szervezettségét is sikerült javítani - mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára a főváros egyik bevásárlóközpontjában abból az alkalomból, hogy a CBA a magyar üzletláncok közül elsőként csatlakozott a Tej Szakmaközi Szervezethez és Terméktanácshoz; és az erről szóló megállapodást aláírták.

Feldman Zsolt hozzátette: ennek eredményeként a magyar tejtermékek egyre keresettebbek mind a belföldi, mind pedig a külföldi piacokon. Az pedig, hogy a kiskereskedelmi láncok is bekapcsolódnak a tej terméktanács munkájába, tovább javítja az ágazat szervezettségét. Ez pedig a magyar tejtermék-fogyasztók számára jelent újabb előnyöket, mert így tovább bővülhet a hazai termékek kínálata.

Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke fontos lépésként értékelte, hogy a CBA első magyar kiskereskedelmi láncként belépett a terméktanácsba. A CBA a negyedik kiskereskedelmi lánc az Auchan, a Tesco és a Penny Market mellett, amelyik csatlakozott a szervezethez.



Elmondta, rövidesen megszűnik az unióban a tejkvóta-szabályozás. Hozzátette, fontos, hogy a tejpiaci szereplők minél jobb minőségű és minél több magyar tejterméket vigyenek a belföldi piacra.

Úgy vélte, van tere a fejlődésnek, mivel például a magyarok sajtból csak a harmadát fogyasztják az európai átlagnak, évente fejenként mintegy 5 kilogrammot. Kifejtette: a tejfogyasztás is csak 70 liter körüli évente, míg Írországban 130 liter körüli. Így reális célkitűzésnek tartotta, hogy a mostani uniós költségvetési időszak, vagyis ennek az évtizednek a végére Magyarországon az összes tejtermék fogyasztása éves átlagban egy embernél elérje a 200 kilogrammot.



Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet: a CBA mindig is törekedett arra, hogy üzleteinek polcain minél nagyobb arányban legyenek magyar termékek. Ez az arány a Corvinus Egyetem felmérése szerint 80 százalék - mondta.



Az MTI-nek ezt azzal egészítette ki, hogy a terméktanácshoz való csatlakozással tovább bővülhet az üzletekben a magyar tejtermékek választéka. A magyar tejtermékek aránya az átlagnál már most is kedvezőbb a boltokban, több mint 80 százalék.

Forrás: MTI/Földművelésügyi Minisztérium

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Tej Világnapja online is sikeres volt

A Tej Világnapja online is sikeres volt

Idén online keretek között rendezte meg a Tej Világnapját a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács) a koronavírus-járványra tekint...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!