Hamarosan újabb jelentős összegek segítik a tejágazatot!

Agro Napló
Az előlegfizetést követően, az év utolsó hónapjában a tejágazat szereplőihez uniós és nemzeti forrásból további kifizetések érkeznek, jelezve a kormányzat elkötelezettségét az ágazat irányába.

A tejtermelés a mezőgazdaság kiemelt jelentőségű ágazata, amelynek jelentős szerepe van a lakosság jó minőségű, egészséges élelmiszerrel való ellátásában, a foglalkoztatásban és a hozzáadott érték termelésben egyaránt. Az ágazat kibocsátása 2023-ban 309 milliárd forint volt, amivel az állattenyésztés kibocsátásának ötödét, 19 százalékát, a mezőgazdaság kibocsátásának 7 százalékát adta.

A kormány az utolsó negyedévben több körben indított jelentős mértékű kifizetéseket a tejtermelő gazdaságok munkájának segítésére. Szeptemberben, az átmeneti nemzeti tejtámogatás jogcímén, a 2022. évi jogosultságok után 3 600 tejtermelő 9,1 milliárd forint kifizetésben részesült. Ezt az uniós forrásból finanszírozott, termeléshez kötött, tejhasznú tehén támogatás előlegfizetése követte októberben és novemberben, ezen a címen 2 500 tejtermelő számára 8,1 milliárd forintot utalt a Magyar Államkincstár – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Az előlegfizetési időszak lezárultát követően újabb utalásokra nyílik lehetőség. Az átmeneti nemzeti tejtámogatás esetében, december első hetében 2 200 termelő számára már a frissített, 2023. évi történelmi bázisjogosultságok után is megérkezett az első kifizetés, összesen mintegy 7,9 milliárd forint értékben. Ezen a héten pedig – az ellenőrzési folyamatok előrehaladásának köszönhetően – a részfizetésekkel folytatódik az uniós forrásból finanszírozott termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése. Ez várhatóan 2 700 termelőt érinthet, összege pedig 7 milliárd forint lehet.

Az ősz kezdete óta, a területalapú támogatásokon felül, így már több mint 32 milliárd forint érkezik a tejtermelő gazdaságok számlájára. Azon gazdálkodóknál, ahol a kérelmek ellenőrzésének előrehaladása ezt megengedi, a Magyar Államkincstár végfizetéseket is kezdeményez majd még az év vége előtt.

 

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?