Tényleg gyakoriak a versenykorlátozó lépések az agráriumban

Agro Napló
Egyre több versenyhatósági vizsgálat támasztja alá a gazdák tapasztalatait az árak letörése érdekében összefogó feldolgozókról, kereskedőkről, illetve a más tagállami termelők piaci megjelenésének korlátozására törekvő gazdákról Európában – derül ki az Európai Bizottság összesítéséből.

A mezőgazdasági termelők kedvezőbb feltételeket érhetnek el, amikor nagy vevőknek vagy szövetkezeteknek értékesítik termékeiket - idézi az Európai Bizottság a versenyszabályok mezőgazdasági alkalmazásáról szóló jelentését (a részletek itt olvashatóak) a nak.hu. A tájékoztatás szerint a jelentéssel az uniós bizottság első ízben értékelte specifikusan a versenyszabályok mezőgazdasági alkalmazását.

A versenyhatóságok a mezőgazdaságban 178 vizsgálatot végeztek, ezeknek több mint egyharmada a feldolgozókkal szemben indult, leggyakrabban mezőgazdasági termelők panaszai alapján. A feltárt versenyjogi jogsértések csaknem fele ármegállapodással volt kapcsolatos, többnyire versenytárs feldolgozók között jöttek létre a nagykereskedelmi ár rögzítése céljából, vagy feldolgozók és kiskereskedők között a kiskereskedelmi ár rögzítése céljából.

A jelentés értelmében az európai versenyhatóságok számos esetben meggátolták és szankcionálták a nagy vevőket, amikor megpróbálták a mezőgazdasági termelőknek fizetett árakat csökkenteni. Az európai versenyhatóságok munkájának köszönhetően a mezőgazdasági termelők javítani tudtak a szövetkezetekkel kialkudott feltételeken is.

A jelentés egyik következtetése, hogy egyes tagállamok megkísérelték korlátozni bizonyos mezőgazdasági termékek más tagállamokból való behozatalát. Több európai versenyhatóság megvizsgált és megszüntetett számos olyan kollektív szerződést, amelyek esetében a mezőgazdasági termelők meg akarták akadályozni, hogy tagállamuk piacán más tagállamok termelői is értékesíthessék termékeiket.

Az európai versenyhatóságok iránymutatást adtak a mezőgazdasági termelőknek, más gazdasági szereplőknek és a kormányoknak arról, hogy az ágazatban miként kell értelmezni és alkalmazni a versenyszabályokat. Megelőzési céllal figyelemmel kísérték az ágazat helyzetét, továbbá vizsgálták az ellátási lánc működését, különös figyelmet fordítva például a mezőgazdasági termelők és a lánc egyéb szereplői közötti alkupozíciós erőegyensúlyra.

A jelentés megállapította, hogy az elismert termelői szervezetek és az elismert szakmaközi szervezetek segíthetik a mezőgazdasági termelők piaci pozícióinak erősödését, és hozzájárulhatnak az élelmiszer-ellátási lánc hatékonyságának növeléséhez.

 A bizottság megerősítette, hogy az agráripar rendelkezésére álló ágazatspecifikus eszközöket a mezőgazdasági termelők és egyben az egész ágazat javára használják. A borágazatban gyakran alkalmazzák a piaci stabilizációs intézkedéseket, a sajt- és a sonkaágazatban pedig kínálatszabályozási intézkedéseket vezettek be az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel ellátott termékekre.

A tájékoztatás szerint a jelentésből nyert információkat felhasználva az Európai Bizottság további konzultációkat folytat majd a mezőgazdasági ágazatban érdekeltekkel, a tagállamokkal, az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal a versenyszabályok alkalmazásával kapcsolatos jövőbeli szakpolitikai döntésekről, emellett fokozzák a piacfelügyeleti tevékenységet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!