Termésbecslés Dalmandon

Agro Napló
Egy termésbecslés nem csak a várható termés mennyiségének megállapítására alkalmas, hanem a kártevő és kórokozó helyzet feltérképezésére is – mondta Szieberth Dénes a Magyar Kukorica Klub elnöke Dalmandon a VETŐNAPI parcellák termésbecslő tanácskozásán.

A bemutató területen három időpontban elvetett (ápr.12., ápr.19., ápr.25.) vetésidő és vetésidőnként 4 vetésmélység (5 cm, 6 cm, 7 cm, és 8 cm) kísérlet által összehasonlítást kaptunk arról, hogy a vetés időpontja és a vetésmélység megválasztása milyen befolyással lehetett volna a termesztés eredményére. A Klub nem bízta egy bemutató esetlegességére dolgot, hanem egy, a termésbecslésre kiképzett szakember irányításával előre elvégezte a termésbecslést – ennek eredményét természetesen nem árulták el előre. Minthogy a bemutatón nyert eredmények jó szakmai gyakorlatnak foghatók fel, de nem mindenben elégítik ki a szakszerű becsléstől elvárt követelményeket, a tanácskozáson úgy döntöttek, hogy az előre elvégzett becslés eredményeit közlik. A közölt adatokhoz is hozzá tartozik, hogy egy nagyon fontos összetevő, az ezerszem tömeg a viaszérésben lévő kukoricán nem volt megállapítható, így a becslés pontossága még így sem elég éles – messzemenő következtetések levonására nem alkalmas. A termésbecslés eredménye szerint a 2016. április 19-i vetés 7 cm-es mélységben adta a legjobb eredményt, 13,657 tonna/hektárt.

  cm

  12. ápr.

  19. ápr.

  25. ápr.

  Átlag

  5

  12113

  10920

  10379

  11138

  6

  10918

  10733

  11613

  11088

  7

  11224

  13657

  12166

  12349

  8

  11230

  11571

  10205

  11002

  Átlag

  11371

  11720

  11091

  11394

Hogyan végezzük szakszerűen a termésbecslést?

A termésbecslés nagyon egyszerű, hiszen csak le kell tölteni a „Termésbecslés kalkulátor”-t a Magyar Kukorica Klub honlapjáról, s ki kell tölteni a kért adatokat!

Mielőtt azonban ehhez hozzáfognánk, mégiscsak szükség van a versenyterület meglátogatására, ahol:

  • Megmérjük a tényleges sortávolságot,
  • Kiszámítjuk a szükséges mintahosszt (ha tudjuk a sortávolságot, a kalkulátor a mintahosszt elárulja!),
  • A versenyparcella területén 3 különböző helyen kimért mintatéren megszámoljuk a termőtöveket (csöveket),
  • Minden 10. csövet letörjük a mintaterületen. (Minden cső 10000 csövet reprezentál, pl.: 70000 termőtő után 7 csövet fogunk letörni),
  • Lemorzsoljuk a mintacsöveket,
  • Megállapítjuk a szemtermés nyers tömegét egy (lehetőleg legalább 10 gramm pontosságú (pl. akasztós digitális halmérleg, digitális asztali mérleg) kis mérlegen,
  • Megmérjük a lemorzsolt szemek nedvességtartalmát,
  • Kitöltjük a Termésbecslő kalkulátor adatkérő sorait,
  • Megtekintjük a kalkulátor által adott eredményt.
  • Megjegyzés: ha egy termésverseny parcella betakarítási bejelentését végeztük éppen, akkor ki kell még tölteni a betakarításra vonatkozó dátum rovatot és megnyomni az „elküld” gombot.

    Vetőgépek

    A 2016. május 5-i VETŐNAPON öt vetőgép mérte össze tudását, a kötelező és szabadon választott vetési parcellák termésbecslésének eredményét a következő táblázatban foglaltuk össze:

      parcella neve

      kg/ha

      1000tő/ha

      Monosem_K

      12506

      66,3

      Monosem_SZ

      13685

      66,0

      KUHN_K

      13703

      66,7

      KUHN_SZ

      13412

      69,7

      Kvernland_K

      12431

      74,3

      Kverneland_SZ

      13271

      73,0

      JD_K

      12608

      65,3

      JD_SZ

      12411

      66,7

      DEKALB_K

      14264

      75,3

      DEKALB_SZ

      13904

      71,3

    Megjegyzés: K = kötelező; Sz = szabadon választott vetési beállítások

    A Vetőnapon ringbe szállt gépekről részletesen ide kattintva olvashat.

    Növényegészségügyi helyzet – jól döntöttek Dalmandon

    Gazdasági megfontolásból nem védekeztek a kártevők ellen a VETŐNAPI parcellákon – mondta Braun János, a Dalmand Zrt. növénytermesztési egységvezetője. Mesterházy Ákos professzor növényegészségügyi szempontból értékelte a látottakat, miszerint az állomány szép képet mutatott, rovarkártétel nem volt az állományban. Fuzárium fertőzésre utaló korai elhalás nem volt a táblában, a kisebb sortávra vetett növények is méretes csövet adtak.

    99 %-ban tiszta a csövek csúcsa is, a fennmaradó 1%-nak gazdasági következménye nincs. Ökölszabályként említette Mesterházy professzor, hogy a rovarkártétel következtében kialakult fuzárium fertőzés a cső csúcsáról indul el, a továbbiak pedig függnek attól – így tehát akár változhat is a kép a parcellákon –, hogy milyen a hibrid fuzárium rezisztenciája. Alacsony rovarfertőzés esetén is egy fogékony hibridnél bekövetkezhet egy erős fuzárium fertőzöttség, míg egy ellenálló hibrid esetében egy magasabb rovarkártétel „torkollhat” egy kisebb fuzárium fertőzésbe. A dalmandi növényvédősök gazdasági megfontolásból született döntése tehát jónak bizonyult, a későbbi fertőzés lehetősége minimális, hiszen az állattenyésztési ágazat kiszolgálása érdekében Dalmandon nagy hangsúlyt fektetnek a hibrid minőségre, elsősorban a gombák által termelt toxinkérdésre fókuszálva. Kísérleti rendszerük teszi lehetővé mindezt, évente 130 hibridet tesztelnek, az itt legkiemelkedőbbeket 20-50 hektáron kipróbálják, s ha itt is megfelelnek a követelményeknek, akkor adják át a Magyar Kukorica Klubnak mesterséges toxinvizsgálatra, majd az eredmény függvényében kerülhet csak nagyobb volumenű termesztésbe a hibrid.

    További képek:

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    AgroFuture 2024
    Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
    AgroFood 2024
    Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
    Vállalati Energiamenedzsment 2024
    Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
    Agrárium 2024
    Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!