Több mint 85 ezer látogatója volt az idei OMÉK-nak

Agro Napló
Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK); ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult.
Fotó: AM

Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint – amelyet a kormányzati hírportálon tett közzé – Nagy István agrárminiszter a rendezvény záróünnepségén kiemelte: az OMÉK sikeresen ráirányította a figyelmet a magyar agráriumra, ízelítőt adott a kiváló minőségű, adalékanyagok nélkül előállított, genetikai módosítástól mentes magyar termékekből, hungarikumokból, valamint a szakmaiságból és a mezőgazdaság dinamikusan fejlődő mindennapjaiból.

Hozzátette: ugyanakkor még ez a nagyszabású rendezvény sem biztosított elég időt a hazai sikerek bemutatására, a magyar föld legjavából bőven maradt még bemutatnivaló a jövőben is. Az idei OMÉK díszvendége a Marokkói Királyság volt, amelynek nemcsak kiállított termékeit lehetett megismerni, hanem  kultúrájának keresztmetszetét is megismerhették az érdeklődők.

Az agrárminiszter elmondta még azt is: az eseményen folytatott eszmecserék, az üzleti találkozók és a kiállítók visszajelzései mind azt mutatják, hogy az OMÉK kinőtte eddigi kereteit, új korszakhoz érkezett. Kitért rá, hogy a látványos fejlődés, amely a magyar agrárgazdaságot jellemzi, a gazdák teljesítménye és a piaci értékesítési lehetőségek bővülése nélkül nem valósulhatott volna meg. "A magyar agrárium sikerének záloga a gazdák szíve és lelke, amely áthatja a munkájukat" - húzta alá.

Ondré Péter, a kiállítást szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője köszöntötte a külföldről az OMÉK-ra érkező 64 kiállítót és azt a 180 kiállítót is, akik a Kárpát-medencéből, határainkon túlról hozták el bemutatni termékeik legjavát.

„Az ő közreműködésükkel az OMÉK igazán nemzetközivé, régiójában kiemelkedően rangos kiállítássá vállhatott, ahol nem csupán a kínálat bemutatása, az üzletkötés is fókuszba került” – fogalmazott. Ondré Péter, és beszélt arról is: "Az OMÉK első napja, a Szakmai Nap ismét olyan hozzáadott értéket teremtett, amiről a jövőben sem kívánunk lemondani.”

Az eseményt záró összegzések után Nagy István és Ondré Péter díjakat adott át, a kiállítás legszebb standja a látogatói visszajelzések alapján a Flamingo 24 by Talentis Kft. kivitelezésében a Talentis Agro Zrt., a Kall Ingredients Kft. és a Viresol Kft. közösségi standja lett. A Miniszteri Nagydíjat pedig az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Regius kacsa és liba termékcsaládja kapta.

Az agrárinnovációk, az agrárdigitalizáció és az élelmiszeripar legújabb vívmányainak bemutatása mellett a generációváltás szerepelt a 79. OMÉK legfőbb témái között. A Hungexpo által működtetett kiállítási terület átépítése miatt idén kisebb területen, ugyanakkor jóval fókuszáltabban rendezték meg a kiállítást: a szakmát most először nemcsak az agráripari kis- és középvállalkozások, valamint őstermelők, kistermelők és családi gazdálkodó képviselték, hanem az innovációban és hozzáadott értékben élen járó nagyvállalatok is.

A látogatókat a hagyományos, vásárt jellemző attrakciók – őshonos udvar, állatsimogató, gyermekelőadások – mellett a tizenéves korosztályt megcélzó élménygazdasággal, esti nagykoncertekkel és minőségi étel- és italkínálatot felvonultató gasztropasszázzsal várták. A látogatók olyan különlegességeket kóstolhattak és vásárolhattak a 79. OMÉK-on, mint az emuszalámi, a hidegen sajtolt magolajok, vagy a magyar fejlesztésű „minden mentes” készételek – tudatták az árumustra szervezői.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!