Traktoros tréning „vidékkalandoroknak” Úrhidán

Agro Napló
Traktoros tréninget szervez a Vidék Kaland Programban résztvevő fiatalok számára a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) a partnereivel és támogatóival együttműködve a Fejér megyei Úrhidán, az Úrhidai Gazda Táborban június 1-én – közölte az AGRYA az Agro Naplóval.

A hazai fiatal gazdákat tömörítő szervezet tájékoztatása emlékeztet: Vidék Kaland Program során a városi fiatalok töltenek egy hetet munkával egy-egy fiatal gazda által irányított gazdaságokban. Így testközelből megismerkedhetnek a gazdák mindennapjaival, munkájával.

A korábban meghirdetett idei pályázatra jelentkezők közül 28, személyes meghallgatás után kiválasztott fiatal vesz részt a programban. A résztvevők az élet különböző területeiről érkeznek a fiatal gazdákhoz. Így van közöttük többek között légtechnikai mérnök, kamion sofőr, adótanácsadó, turisztikai szakember, számítógépes animátor, érettségiző gimnazista, gyerekpszichológus, sőt, olyan fiatal is, aki gépkocsivezető egy női sofőrszolgálatnál. A többségük hölgy, a nagyobb részük budapesti.

A 16 fogadó fiatal gazda elsősorban kertészettel és állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságokat irányít, az ország különböző részén.

A kiválasztott résztvevőknek, azaz a „kalandoroknak” a hagyományoknak megfelelően egy felkészítő napot, vagyis traktoros tréninget” szervez az AGRYA. Az esemény egyik fontos célja, hogy a résztvevők és a későbbi fogadó gazdák megismerkedjenek. Emellett a városi fiatalok kapjanak egy kis „kóstolót”, ízelítőt a vidéki életből. Az esemény részeként a falusi élethez kapcsolódó tevékenységekbe kapcsolódnak be a városi fiatalok és természetesen lesz traktor vezetés is Úrhidán.

A Vidék Kaland Programot az Agrárminisztérium (AM) és személyesen Nagy István miniszter is támogatja – jegyzi meg az AGRYA tájékoztatása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!