Tudás nélkül nincs sikeres agrárium

Agro Napló
Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agrárium – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Gödöllőn – közölte az MTI.

A képen balról jobbra: Kulik Zoltán (vezérigazgató, Vitafort Zrt.), Dr. Gyuricza Csaba (főigazgató, NAIK), Dr. Nagy István agrárminiszter és Reng Zoltán (vezérigazgató, Hungrana Kft.). Fotó: Kovács Zoltán

A tárcavezető kifejtette: a becslések szerint 2050-re 9 milliárd ember fog élni a földön, és ezért 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Hozzátette, hogy 10 éven belül a tudomány jövendölése szerint 40 százalékkal több fehérje is kell.

Nagy István elmondta: fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást - tette hozzá.

A miniszter kifejtette: "fel kell tennünk a kérdést, hogy milyen legyen a XXI. század agrármérnöke, és meg is kell keresnünk a kérdésre a választ". Hozzátette, az agrármérnököknek képesnek kell lenniük arra, hogy az új tudományos eredményeket folyamatosan szintetizálják.

A tárcavezető közölte, a szakemberek munkáját nézve, kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében, amely 16 szerteágazó kutatóintézetet integrál magában, mégis remekül tudnak együttműködni.

Hozzátette, megismerkedve a vezetőikkel, megtapasztalta, hogy megértették, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Aláhúzta, ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik, amelyek lefedik az agrárium minden területét.

A főigazgató három fontos kutatási területet nevezett meg, amelyek meghatározzák munkájukat: a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és a kedvezőtlen adottságú területek hasznosításának a lehetőségei. Hozzátette, hogy ismét létrehozzák az öntözési kutató intézetet.

A sajtótájékoztató végén a NAIK stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Vitafort Zrt. Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt.-vel és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-vel, amelynek Nagy István mint miniszter elvállalta a védnökségét.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a jövőben a NAIK kutatóbázisán szakembereivel karöltve, közösen fejleszthetjük tovább a GMO mentes takarmánygyártást. A Vitafort Zrt.-vel hosszú évek óta partneri kapcsolatban állunk, és bízunk benne, hogy ez az együttműködés tovább erősíti a két cég közti szakmai kapcsolatot. A Hungrana Kft. számára kiemelten fontos, hogy kizárólag ellenőrzött GMO mentes alapanyagból állítsa elő termékeit, így a takarmány alapanyagokat is, és a Nemzeti Fehérjeprogram elkötelezett támogatójaként részt vegyünk a kutatás-fejlesztésben is. A most megkötött stratégiai megállapodás lehetővé teszi számunkra, hogy még több hozzáadott értéket teremtsünk a munkánk által” – mondta a sajtótájékoztató után Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hatékonyabb termelésért

A hatékonyabb termelésért

A precíziós mezőgazdasággal kapcsolatban hat kar részvételével végeznek kutatásokat a Debreceni Egyetemen a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Progra...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!