Tűz volt az ötvenhektáros gabonaföldön

Agro Napló
Ötven hektáros gabonaföldön volt tűz a Békés megyei Kevermes határában, az oltásban részt vevők munkagépekkel egy 20 hektáros területet le tudtak határolni a tűz terjedése elől.

Várszegi György, Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: hármas szintű kiemelt riasztás volt, a helyszínre – a katasztrófavédelmi műveleti szolgálattal együtt – 8-9 jármű érkezett. A tűzoltók munkáját a hirtelen megváltozott szélirány is nehezítette – értesült a közleményből az Agro Napló.

A Békés Megyei Aratási Koordinációs Bizottság hétfői ülésén elhangzott, hogy Békés megyében egy hét alatt 43 mezőgazdasággal összefüggő, illetve 15 egyéb szabadtéri tűzeset történt, csak a hétvégén 23 tűzeset volt. Több helyen gabona égett, de kilenc alkalommal elhagyott tanyán volt tűz.

Végül sikerült megfékezni a tüzet. Várszegi György elmondta: 20 hektáron égett le a lábon álló gabona, a többi területet munkagépekkel sikerült elhatárolni; a tűzoltók három vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet. Az oltást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította.

Veszélyben volt egy kombájn is, amelyet végül sikerült megmenteni a tűz elől – tette hozzá.

 

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nagy a bizonytalanság gabonapiacon

Nagy a bizonytalanság gabonapiacon

A gazdálkodók valószínűleg kisebb területen vetnek majd tavasszal gabonát, ha továbbra is akadozni fog az értékesítés – közölte az agroinform.hu az MT...

Tíz éve nem termett ilyen kevés gabona

Tíz éve nem termett ilyen kevés gabona

2022-ben az öt fő kalászos növényünk (búza, árpa, rozs, zab és tritikálé) betakarított mennyisége nem érte el a 6 millió tonnát, a termésátlag 4,4 ton...

Hamarosan jöhetnek az első fagyok

Hamarosan jöhetnek az első fagyok

Az előző héten érkezett frontrendszer jelentős csapadékot hozott. A hét végére érkezett hideg levegőnek bőven van utánpótlása, a szél mérséklődésével...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!