MENÜ

Címke: Fiatal Gazdák

Hírek > Gazdaság 2017.02.20.

Hatalmas szükség van a fiatal gazdálkodókra

Mezőgazdaság és élelmiszeripar nélkül nincs ütőképes magyar gazdaság – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) konferenciáján pénteken Budapesten – közölte az MTI.

2016.09.30. - 2016.09.30. 2016.09.21.

Fiatal gazda támogatás 2016 - Tájékoztató esemény Kónyban

Hamarosan megjelenik az fiatal gazda támogatással kapcsolatos felhívás. Az AGRYA előzetes tájékoztató eseményt szervez többek között ehhez a támogatási lehetőséghez kapcsolódóan is 2016. szeptember 30-án 9.30-tól Kónyban, Győr mellett a Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központban.

Szakfolyóirat > 2013/10 > Tudósítás AGRYA Program Fiatal Gazdák

Fiatal gazdák határon átlépő közös programja

Tatán rendezte meg augusztus végén a szervező Agrya a Szlovák Fiatal Gazda Szövetséggel közös programját, egy közép-európai régiós fiatal gazda együttműködés keretében – ahova az Agro Napló is meghívást kapott. A rendezvény apropójául szolgált, hogy a 2014 utáni tervezés már elindult – s a magyar és szlovák tapasztalatok mindkét fél számára egyaránt érdekes és fontos – közös és eltérő – elemeket tartalmaznak. A rendezvény keretében a program végrehajtását, annak már megvalósult paneleit tárgyalták a résztvevők, különös tekintettel arra, hogy milyen új elemek várhatók a tervezésben itthon illetve Szlovákiában.  

Szakfolyóirat > 2012/10 > Tudósítás AGRYA Kutatás Fiatal Gazdák

A fiatal gazdák helyzete Magyarországon - Elindult a KSH és az AGRYA közös kutatása

A KSH és az AGRYA 2012. június 28-án együttműködési megállapodást írt alá. Az együttműködés egyebek mellett közös kutatási programok kidolgozására és végrehajtására vonatkozik. Az együttműködő felek kiemelt feladatnak tekintik a mezőgazdaságot érintő generációváltás témakörében közös kutatás elvégzését, amelyre 2012. őszén sor kerül.  

Szakfolyóirat > 2012/07 > Tudósítás Fiatal Gazdák rendszer támogatások

Idejében fel kell készülni az új támogatási rendszerre!

A Lajtamag Kft. júniusi mosonudvari rendezvényén értékes információkhoz juthattak a résztvevõk a növénytermesztés helyzetét fókuszba állító programon. Tóth Péter, az Agrár Európa Kft. vezetõje a közös agrárpolitika 2014–2020 közötti támogatási rendszerérõl tartott elõadást, beavatva a hallgatóságát a Brüsszelben zajló tárgyalások és viták világába. A szakember felhívta a figyelmet az elõre gondolkodás fontosságára és arra, hogy az ágazat résztvevõi vegyék komolyan az agráriumot érintõ uniós terveket, mert bár még csak 2012-t írunk, rövidesen kezdõdik az új támogatási idõszak, amelyre idejében fel kell készülni.  

Oldalak: 1 / 3
1 2 3