MENÜ

Címke: Sertésstratégia

Hírek > Állattenyésztés 2017.03.28.

Nem csak a lakosságon múlt a sertésstratégia bukása

Bár az öt éve meghirdetett sertésstratégia 6 millió disznót irányzott elő, még csak 2,9 milliónál járunk. A terv meghiúsulásának hátterében részben a hazai sertésfogyasztás stagnálása áll, azonban ennél több oka van – írja a napi.hu.

Hírek 2016.04.13.

MOSZ: Sertésálmok és a valóság

A különbség pontosan 3,9 millió darab a kormány által 2020-ra megálmodott 7 millió sertés és a jelenlegi 3,1 milliós állomány között. Több hiányzik, mint amennyi van. A 2012-ben elindított sertésprogram a termelők helyzetén érdemben nem javított, az állomány az elmúlt négy évben nem ugrott meg, sőt a kistermelők ma már kevesebb sertést tartanak, mint a program elindításakor.

Hírek 2015.01.05.

Hús terméktanács: már látszanak a sertésstratégia első eredményei

Már látszanak a kormány 2012-ben meghirdetett sertésstratégiájának első eredményei: több mint 200 ezerrel emelkedett az állatlétszám egy év alatt, és a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya is az ágazatban - mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára az MTI-nek.

Hírek 2014.08.08.

Elkészült a Békés megyei sertésstratégia második fejezete

Elkészült a Békés megyei sertésstratégia második fejezete. A Békés Megyei Önkormányzat 2013-ban döntött arról, hogy az ágazati vertikum szereplőivel közösen komplex programot dolgoz ki a sertéstartás versenyképes újraépítéséről - jelentette be a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a sertéstartók részére rendezett gazdafórum előtt sajtótájékoztatón csütörtökön.

Hírek 2014.07.18.

Fazekas Sándor: már látszanak a sertésstratégia első eredményei

A sertésstratégia első eredményei már megmutatkoznak, a sertések száma ismét meghaladja a 3 milliót Magyarországon - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, amelyet Milánóból, az EU környezetvédelmi informális miniszteri tanácsüléséről hazaérkezve tartott.

Szakfolyóirat > 2013/07 > Tudósítás Vidékfejlesztési Minisztérium Konferencia OMÉK

Gödöllői konferencia a sertésstratégiáról

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az ország négy régiójában rendez konferenciát a múlt évben elfogadott sertésstratégia megvalósításának elősegítésére. Keszthely után Gödöllő volt a második, május 31-i konferencia helyszíne, házigazdája pedig a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara (SZIE MKK). A következő, debreceni és kaposvári fórumok után a szeptemberi OMÉK-on összegzik a véleménycserék tapasztalatait, s véglegesítik a tennivalókat.

Oldalak: 1 / 2
1 2