A fejlesztés a hosszú távú piaci jelenlét feltétele (x)

Agro Napló
„Fejleszteni vagy eltűnni a piacról – fogalmazta meg az axiómát Dr. Csikai Miklós, az Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója április első felében azon az átadási ünnepségen, amelyen a szegvári új palántanevelő üvegházat adták át rendeltetésének.

A zártkörű részvénytársaság tájékoztatása szerint – amit az Agro Napló is megkapott – Dr. Nagy István agrárminiszter, aki jelen volt az átadáson, üdvözlő beszédében kitért arra, hogy a mai világban soha nem volt még annyira érzékelhető és igaz az a mondás, miszerint „aki nem halad előre, az eltűnik a piacról.” Így az Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgató kijelentésének soha nem volt ennyire valós tartalma és igazsága, mint most. Hozzátette: „a fejlesztések megkerülhetetlenek, ha sikeres gazdaságot akarunk építeni, akkor éppen úgy kell eljárnunk, ahogy ezt az Árpád-Agrár Zrt. tette és teszi mind a mai napig”.

Az agrárminiszter újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a magyar agrárgazdaságban a múlt század 90-es éveitől a 2000-es évekig tartó apátia megszűnt, és ez a trend most megfordult. Ami azt jelenti, hogy a magyar agrárgazdaság – így a kertészet is – fejlődő pályára állt. Példaként hozta: „ha megnézzük Szentes környékén micsoda fejlődés van, és hány család tud megélni a kertészetből, akkor én azt hiszem, hogy ez egy jó folyamat. Ha pedig mindennek a végrehajtásához a magyar kormány lehetőséget biztosít, és  gazdaságfejlesztési programban elénk állítja, ez az ágazat a következő években, évtizedekben Magyarország sikerágazata lehet.”

A miniszter ugyanakkor jelezte azt is, hogy a kertészetben, ezen belül is a zöldségágazatban még igen komoly további lehetőségek és kihívások vannak, mivel ezen a területen a múlt évben mintegy 87,5 milliárd forint értéket kitevő volt az import. Hozzátette: ez nagyon magas összeg, azaz ilyen értékben kell kielégíteni a piacot Magyarországon és a fejlesztéseknek is ez szab irányt. A Vidékfejlesztési Programból származó pályázatok várhatóan mintegy 90 hektárral növelik majd az üvegházi felületeket. Mindez pedig jó esélyt ad arra, hogy a hazai igényeket ki lehessen elégíteni. De a szóban forgó fejlesztés nyomán arra is jó esély van, hogy Magyarország komoly árualappal jelenjen meg a nemzetközi piacokon is. Emellett az agrárminiszter példaértékűnek nevezte azt a folyamatot, amely jelenleg az Árpád-Agrár Zrt.-nél tapasztalható, mivel ahhoz nemcsak bátorság és optimizmus szükséges, hanem a hagyományos értékek továbbvitele, a tapasztalat és a kockázatvállalás is, amivel nyerni lehet.

Dr. Csikai Miklós üdvözlő beszédében azt emelte ki, hogy az általa irányított cég egy olyan program jelentős állomásához érkezett, amit 8 évvel ezelőtt kezdtek el. Mint mondta: az volt a terv, hogy a régi, elavult, 30-40 éves üvegházak helyére újakat telepítenek, olyanokat, amelyek versenyképesek tudnak maradni európai mércével és szinten is.

„Sok éve vallom, hogy csak összefogással lehet előre haladni a kertésztársadalomban, ahol mi külön-külön csak kis egzisztenciák vagyunk, ez különösen fontos. Ha ugyanis nem fogunk össze és nem fejlődünk, nem tanulunk a másiktól, akkor rossz úton járunk” – mondta az elnök-vezérigazgató. Hozzáfűzve: az a komoly megtiszteltetés, amit a mostani létesítmény átadásakor is meg lehetett tapasztalni, hogy az Árpád-Agrár Zrt. partnereinek mindegyike továbbra is a cégtől vásárol palántát, de már mások is keresik a céggel a kapcsolatot. „ezért dolgozunk úgy, hogy saját szükségleteink mellett a kertésztársainkat is minőségi szaporítóanyaggal tudjuk segíteni. Ha mindezt nem tisztességgel és összefogással tennénk, akkor nem volna értelme a tevékenységünknek” – mondta Dr. Csikai Miklós.

Oltyán István, a cég palántanevelési ágazatvezetője beszámolt arról, hogy a múlt évben csaknem ezer partnerük részére 23,2 millió palántát neveltek, és az új beruházásnak köszönhetően pedig ez a mennyiség remélhetőleg még tovább fog növekedni.

Az átadó ünnepségen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium  miniszterhelyettese  is tartott előadást, amelyben a térség adottságairól és fejlesztési lehetőségeiről beszélt a jelenlévőknek.

Gémes László, Szegvár polgármestere köszöntőjében kitért arra, hogy az egykori majdnem az enyészet martalékává vált területet milyen eszközökkel és módon mentette meg az Árpád-Agrár Zrt. a beruházás megvalósításával, és teremtett így biztos megélhetést a nagyközségben élők valamint az odaköltöző helyi munkavállalók számára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!