Biogazdálkodási Napok – 2021. augusztus 6. és 7. (x)

Agro Napló
Az idén augusztus 6-7-ig másodszorra rendezik meg a 2018-ban hatalmas sikerrel debütált Biogazdálkodási Napokat a Donnerskircheni (Fertőfehéregyháza) Seehof major területén.
  • A nagyszabású Biogazdálkodási Napok idén augusztus 6-án és 7-én
  • A 70 hektárnyi terület
  • Több mint 190 kiállító
  • 140 keretprogram: gépbemutató, fajtabemutató, talajvizsgálat, szakmai ismertetők, kertészeti tippek, látványfőzés, termelői piac és még sok más
  • Jegyek kaphatók a biofeldtage.at oldalon

Az öt szervezőpartner, a PANNATURA, az Osztrák Biomezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL), A BIO AUSTRIA, az Osztrák Mezőgazdasági Kamara (LKÖ) és a Talajkultúra Egyetem már 2018 őszén intenzíven dolgoztak együtt azon, hogy a termelők és a fogyasztók ismét egy helyen találkozhassanak biogazdálkodás széles repertoárjával. A siker kulcsa: egyedülálló tapasztalat a gyakorlat, tudomány és a kutatás terén.

A Biogazdálkodási Napok célja, hogy bemutassa a biogazdálkodás területén zajló tudományos kutatási- és fejlesztési eredményeket a mindennapi gyakorlatban. A szakmai eszmecserét a szervezők tudatosan generálják és különböző programokkal – 70 hektárnyi területen kommentált mezőgazdasági gépbemutatókkal, 190 kiállítóval, 160 bemutatóparcellával, több mint 140, a mezőgazdasági megműveléssel, az agrárpolitikával, az állattartással, a tudatos táplálkozással, a regionális kulináris különlegességekkel kapcsolatos sokszínű programmal – várják az érdeklődőket. Lesz termelői piac, a felnőttek mellett a kicsik szórakozása is biztosított, próbára tehetik magukat a lábbal hajtható traktoros akadálypályán, kitalálhatják a találóskérdéseket és játszhatnak a szalma ugrálóváron.

„Célunk, hogy gyakorlati tapasztalatszerzés útján mutassuk meg a széles nagyközönségnek az ökológiai gazdálkodás varázsát és sokszínűségét.” – nyilatkozta Matthias Grün, a PANNATURA GmbH (Az Esterházy Vállalatcsoport mezőgazdasági érdekeltsége) ügyvezetője.

A Donnerskircheni (Fertőfehéregyháza) Seehof számos kutatási együttműködésben vesz részt és több évre visszanyúló szakmai tapasztalattal rendelkezik a biológiai gazdálkodás, a szárazterületek megművelése terén. Ezentúl elhelyezkedése miatt alkalmas a klímaváltozás kihívásainak vizsgálatára is, az itt rögzített eredményekből profitálhatnak az Ausztria keleti felén, illetve a szomszédos országokban gazdálkodók is.

A Biogazdálkodási Napokon szerzett tapasztalatok kijelölik a hatékony és fenntartható mezőgazdasági megművelés lehetséges irányát, mind a hagyományos mind pedig az ökológiai művelést folytató gazdák profitálhatnak belőle. A rendezvény partnere az Osztrák, valamint a Burgenlandi Mezőgazdasági Kamara, hiszen Ausztriában már több mint 40 éve nagy hangsúlyt fektetnek az ökológiai művelési módszerre. Burgenland Tartomány egyik célkitűzése, hogy a bio- és regionális termelés példaképeként tartsák őket számon, 2027-ig el szeretnék érni, hogy a megművelt területek 50%-án biogazdálkodás folyjon. A jövő generáció számára alapszükséglet az egészséges élelmiszer, és a tartomány számára a géntechnika és génmódosított termékek kiszorítása a polcokról.

Változatos programok: Fajtabemutatótól az állattartásig

A rendezvény egyik legkedveltebb programpontja a fajtabemutató: 160 bemutató parcellában sokrétű fajtakísérlet – közel 170 különböző fajtát honosítottak meg ezen a területen – mellett, feltárt talajmintákat lehet megtekinteni, miközben szakmai párbeszéd és tapasztalatcsere zajlik a látogatók között. A biológiai körforgást és a jól tartott állatok szempontjait szem előtt tartva az állattartás és különösen a ritka haszonállatok bemutatására is kiváló lehetőség nyílik. Az Esterházy Biogazdaságban honos angus-marhák, mobil istállóban tartott tyúkok, méhkaptárak és sok minden más fontos szerepet kapnak.

A szervezők nagy érdeklődésre számítanak a kommentált mezőgazdasági gép-, a köztes termény, a ló- vagy füveshere vetéstechnikák, valamint a komposztálás, a bortermelés és az öntözési technikák bemutatóin. Több mint 70 gép működését lehet munka közben, testközelből követni: a 75 lóerős, keskeny nyomtávú kistraktortól egészen az 530 lóerős traktorig.

A 2021-es Biogazdálkodási Napokat a szervezőkön kívül (PANNATURA, Osztrák Biomezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL), BIO AUSTRIA, Osztrák Mezőgazdasági Kamara (LKÖ), Talajkultúra Egyetem) a Mezőgazdasági Minisztérium, a Turizmus és Régiók (BMLRT), Burgenland Tartomány szponzorok is támogatják. Külön köszönet jár a főszponzoroknak, a CLAAS, a Ja! Natürlich!, az RWA és a Perlinger Gemüse cégeknek.

Achim Hoffmann, a CLAAS Közép-Európai Regionális központjának ügyvezetője elmondta: „Családi vállalkozásként a CLAAS különös hangsúlyt helyez a legújabb technológiák alkalmazására, valamint a fenntartható gazdálkodás elveinek betartására, ezért is támogatjuk a 2021-es Biogazdálkodási napokat.”

A PERLINGER Zöldségkereskedés képviseletében Werner Perlinger tulajdonos ügyvezető, mint a rendezvény másik főtámogatója kiemelte: „Ausztria legnagyobb zöldségforgalmazójaként a rendezvény kiváló alkalom arra, hogy megismertessük fogyasztóinkkal a felelős zöldségtermesztés fázisait. Örömmel osztjuk meg tapasztalatainkat a rendezvény főtámogatójaként.”

Ja! Natürlich – a PANNNATURA hosszútávústratégiai partnere és a rendezvény első hatvan percének főtámogatója meggyőződéssel nyilatkozott a rendezvény koncepcióját illetően: „A Ja! Natürlich több mint 50 éve tölt be úttörő szerepet az ökológiai gazdálkodás területén és kiemelt feladatának tekinti a klímakatasztrófa elkerülését. Az Esterházy Biogazdaság területein kitűnő lehetőségünk adódik a tudatos fogyasztói magatartásra felhívni a figyelmet. Az ökológiai művelést folytató mezőgazdáink nap mint nap tesznek a klímaváltozás ellen. A Ja! Natürlich és az Esterházy Biogazdaság közös célja a fenntartható gazdálkodás és a minőségi élelmiszertermesztés. Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is támogathatjuk a rendezvénysorozatot” – tette hozzá Klaudia Atzmüller, a Ja! Natürlich ügyvezető igazgatója.

A területen meghonosított 170 fajtakísérlethez a vetőmagot a Raiffeisen Ware Austria (RWA) biztosította. „A rendezvénysorozat kitűnő alkalom arra, hogy bemutassuk gazdag szortimentünket és szakembereink a helyszínen lássák el tanácsokkal az ökogazdákat, hiszen nagy tapasztalattal rendelkezünk több területen, így az innovatív technológiák alkalmazásától egészen a bioélelmiszerek értékesítéséig.” –hangsúlyozta az RWA elnök vezérigazgatója, Christoph Metzker.

Jegyet a biofeldtage.at oldalon lehet venni. Különböző kedvezmény is igénybe vehető a vásárláskor, mint pl. Bio-Austria tagság, Neusiedler See Card, illetve a 14 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Célegyenesben a NAK Szántóföldi Napok

Célegyenesben a NAK Szántóföldi Napok

Június 9-10-én rendezik meg a NAK Szántóföldi Napok elnevezésű rendezvényét a Fejér megyei Mezőfalván. A szabadtéri kiállításra a belépés ingyenes, a...

Gardenexpót szerveznek Somogyban

Gardenexpót szerveznek Somogyban

Partnerségi nyilatkozatot írt alá január 17-én Kaposváron a Marcali Gardenexpo lebonyolításával kapcsolatban Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés e...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!