MENÜ

CHH MŰSZAKI KFT bemutatja: CIMBRIA SEA CHROMEX elektronikus osztályozógép

A gyártó továbbfejlesztett, RGB kamerarendszerrel felszerelt géptípusa

2017.09.12.

Karcagon dolgozó ciroknemesítő partnerünk elégedetten nyilatkozott a színosztályozó gépberuházást követően:

 

„A CHH Műszaki KFT mellett döntöttünk szakmai felkészültségük, illetve perspektivikus látásmódjuk miatt. Mindezeken túl, külföldi tanulmányaim során lehetőségem nyílt több kontinensen vetőmagüzemekbe ellátogatni melyek során mindenhol azt hallottam, hogy a színszeparátor nem felhasználóbarát, nehéz beállítani és így a munkafolyamatokat részben lassítja. A. kereskedelemben van egy mondás: „no news is good news” vagyis ha nincs hír, az a jó hír. Így volt ez a CIMBRIA esetén. Sok-sok gyártó gépéről halottam a fenti állításokat, de a CIMBRIA SEA valahogy nem volt a véleményezettek listájában. Jelen pillanatban Európa, Észak-Afrika és Ázsia különböző országaiba szállítunk. Mondanom sem kell, erős harc van különböző piaci pozíciókért, ezért elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, a magas hozzáadott érték minőségi fenntartása.  Többek között emiatt is ruháztunk be a színszeparátorba. Korszerű technológiájának köszönhetően jutottunk el arra a minőségi szintre, hogy szinte minden vetőmag tételünk esetében 99,9 százalékos tisztaságot érünk el.”

(A teljes riport a www.chh.hu honlapon olvasható)

A CIMBRIA vállalatcsoport a magfeldolgozás gépeinek gyártói közül a legelismertebbek között van világszerte. A vetőmag kikészítés technológiában világelső, és Magyarországon is piacvezető. A hazai képviseletet a CHH Gépkereskedő, Gyártó és Műszaki Szolgáltató KFT látja el 14. éve.

2012-től a CIMBRIA vállalatcsoporthoz tartozik az olasz SEA gépgyártó, akik már közel 50 éve gyártanak optikai szortírozókat. A felhalmozott szakmai tapasztalat és a folyamatos innováció eredményezi azt a magas műszaki színvonalat, ami a SEA CHROMEX osztályozót az egyik legjobbá teszi a világban. Ez a gép a gyártó legújabb fejlesztése.

A legnagyobb hazai mezőgép kiállítás Innovációs különdíját nyerte a CIMBRIA SEA CHROMEX elektronikus osztályozógép.

A díjat az AGROmashEXPO/AgrárgépShow 2017 kiállításon, Nemzetközi Termékfejlesztési díj- Gépesítés kategóriában kapta. Nagyon örülünk, hogy a 20 fős tekintélyes zsűri elismerte kitartó szakmai munkánkat.


Mik az előnyei az új fejlesztésnek?

Még jobb teljesítmény, szemléletes kezelőfelület, rendkívül egyszerű beállítások.

chromex_chh_muszaki_kft_4Miben nyilvánul meg a gép újszerűsége?

A 0,06 mm-es pixelméretre történő vizsgálat egyedülálló és kiemelkedő. A szín és színárnyalat mellett, már alak és méret szerint is osztályoz, ami előremutató technológia. 400 nm látható fénytartománytól a 2000 nm-es infravörös tartományig képes vizsgálni az anyagot.

Az új EXAGON kezelőfelület rendkívül felhasználóbarát működtetést biztosít.

Milyen kamerákat használ az új SEA CHROMEX?

A legújabb generációs CMOS technológián alapuló teljes színképű 4096 pixeles, 0,06 mm-es optikai felbontású RGB kamerákkal, illetve opcionálisan NIR és InGaAs kamerákkal van felszerelve. Ezzel a gép piacon elérhető legnagyobb optikai felbontásra képes!

Technikailag a Sea CHROMEX ma a legjobb és a legkifinomultabb színosztályozó a világon. Rendszerbe integrált alak és méret felismeréssel rendelkezik. Akár 16 különböző hibacsoportot képes egyidejűleg kezelni. A legnagyobb kihívást jelentő osztályozások is megvalósíthatók a paraméterek helyes beállításával, amelyeket a legkifinomultabb szoftver ellenőriz.

A Sea CHROMEX könnyen bővíthető és sokoldalú, így a jövőbeni újítások eredményei tovább hasznosíthatóak a gép kialakításánál.

Lehet egyszerre hi-tech és könnyen kezelhető?

A Cimbria Sea CHROMEX elektronikus osztályozó a legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazza, mégis felhasználóbarát. Az EXAGON grafikus kezelő felület színes, szemléletes és logikus. A gépkezelő könnyen megtanulja a beállítást. A színosztályozó a már meglévő gépsorokba könnyen beilleszthető.

Mit lehet elmondani a gép környezetre gyakorolt hatásáról?

A koncentrált selejt révén kisebb a környezetterhelés, kevesebb a veszélyes hulladék.  A gép által közvetlenül felhasznált villamos energia csekély mértékű. A telepítése egyszerű, különösebb alépítményt nem igényel.

Hogyan profitálhat a fejlesztésből a beruházó?

A végtermék minőségi követelményei jelentősen fokozhatók, így magasabb értékesítési ár érhető el a feldolgozottság növelésével. Az értékesítési piacok, a vevők megtartása könnyebb. A termények feldolgozása kisebb selejtarány mellett valósítható meg. A ma oly sokszor hangoztatott precíziós technológia ennél a gépnél azt jelenti, hogy minden anyagszemcsére külön- külön kiterjedő fizikai és akár biológiai vizsgálatot végez a kamera rendszer.

Milyen területeken alkalmazható a gép?

A mezőgazdaságban a minőségi feldolgozási folyamat gépeként, (pl: vetőmagüzemekben, biotermékek előállításánál). Az élelmiszeriparban étkezési célú magok feldolgozásánál, malmi technológiában, gyógy- és fűszernövények kikészítése során. Takarmánykeverő üzemekben a toxin szennyezettség határérték alá szorításában. Egyéb feldolgozó iparban pl. műanyag granulátum, timföld, egyéb szemcsés anyagok válogatása közben. Hulladék újrahasznosítása során: műanyag őrlemény, üveg törmelék, fémkábel őrlemény osztályozásában.

Mennyire rugalmas a szerviz szolgáltatás?

A felhasználók visszajelzései szerint is a SEA CHROMEX optikai osztályozó megbízhatóan termel. Ha mégis szükséges, helyben, Magyarországról tudunk alkatrészt intézni, szervizelni vagy gépet beállítani. Emellett a gyár központjából távszervizzel, internetes kapcsolaton keresztül is elérik a gépet.

Bővebb információért nézze meg prospektusunkat és a videót.

A gépet működés közben a győri anyagvizsgáló laborunkban ingyen tesztelheti. Állunk a feladat elé, tegye próbára a gépet! Részletekért egyeztessen kollégáinkkal!

chh-logo

Cím: H-9027 Győr, Körtefa u. 4.
Telefon/fax: (+36) 96/ 527-357
Mobil: (+36) 30/9475-440
E-mail: [email protected]
www.chh.hu