Egykori Eötvös-diákok hozták el a precíziós AGROTEC-technológiát Seregélyesre (x)

Agro Napló
Fejér megye Székesfehérvári járásában található Seregélyes nagyközség, ahol az Eötvös József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói ismerkedhettek meg a precíziós mezőgazdaság technológiájával. Az AGROTEC Magyarország Kft. munkatársai elméleti és gyakorlati oktatással készültek a programra, amelyen az Agro Napló is részt vett.

Az iskola igazgatója, Varsányiné Kozma Judit elmondta, hogy bár az oktatás programtervében már szerepel, az intézményben egyelőre még nem áll rendelkezésre a precíziós mezőgazdaság technológiája. Ezért fontos, hogy valamilyen módon biztosítsák annak megismerését a náluk tanuló diákoknak. Igyekeznek megteremteni a lehetőséget arra, hogy a gyerekek találkozzanak a modern megoldásokkal és rendszeresen szerveznek üzemlátogatást az iskolásoknak az agrárcégek telephelyeire. A programok motorja a műszaki elméleti tárgyak oktatásáért felelős Cseh-Bognár Sándor szakmai igazgatóhelyettes.

Seregélyesre zömében a vidéki kistelepülésekről, főként Fejér megyéből érkeznek a gyerekek, de vannak Somogy, Veszprém és Pest megyei tanulóik is. A nappali tagozatra beiratkozott közel 230 fiatal családjaiból 20-30 százaléknyi otthon is gazdálkodik. A gyerekek zöme a mezőgazdasági gépész és gépésztechnikus képzésre jelentkezik – mondta Varsányiné Kozma Judit.

Varsányiné Kozma Judit, a háttérben: Dr. Virág István

Polgár István, az AGROTEC Magyarország Kft. gépértékesítő munkatársa szorosan tartja a szakmai kapcsolatot az intézménnyel. Részt vesz a szakmai vizsgáztatásban, a gyakorlati helyek minősítésében és a gyerekek duális képzés keretében történő kihelyezésében. Amikor az Eötvös részéről megkeresték, hogy szervezzenek egy precíziós technológia témájú előadást, örömmel mondott igent.

Polgár István

„A célunk, hogy bemutassuk a fiataloknak a korszerű mezőgazdaságot, az informatikai hátteret és azt, hogyan ültethető ez át a gyakorlatba. Így a szakma új megoldásai a gyerekek jövőképévé válhatnak. Természetesen hívjuk és várjuk is őket a jövőben, hogy akár szervizszerelőként, alkatrészesként vagy raktárosként jelentkezzenek hozzánk, hogy nap, mint nap foglalkozhassanak ilyen gépekkel és technológiákkal. Az Enyingen megnyitott új alközpontban található háromállásos fűtött műhely is teljesíti ezeket a feltételeket. A minden eszközzel felszerelt szervizállomáson dolgozó 3 fős csapatunk egyelőre el tudja látni az igényeket, de hosszú távon biztos, hogy növeljük a létszámot” – mondta Polgár István.

Dr. Virág István, az AGROTEC Magyarország Kft. precíziós termékmenedzsere is előadást tartott a középiskolásoknak. A szakember elmondta, hogy az oktatás fontos része a mezőgazdaság fejlesztésének.

„Minél jobban megy az információátadás, annál nagyobb eredményre lehet számítani, ugyanis a középiskolák és az egyetemek egyelőre nem tudnak olyan technológiát tartani, mint a piacon szereplő cégek. A kapcsolódási pont, hogy megmutattuk a megoldásokat és találkoztunk az agrárium leendő szakembereivel, akikre a jövőben nagy szüksége lesz az ágazatnak. Igyekeztünk interaktívvá tenni az oktatást, hogy a minél több videó és hivatkozás megragadja és le is kösse a gyerekek figyelmét. Fontos, hogy ma a traktorfülkében ki is próbálhatták a technikát, a gyakorlati pályán ismerkedhettek meg a NEW HOLLAND erőgép precíziós megoldásainak használatával és kezelésével” – mondta Dr. Virág István.

New Holland új T8 Genesis PLM Intelligence™ rendszer

A közeli Nagylók környékén 430 hektáron gazdálkodó Prescher Péter és édesapja, Ferenc már 1994-től az AGROTEC  jogelődjének partnere lett, és a kapcsolat azóta is tart. A főként őszi és tavaszi sörárpa, kukorica és őszi káposztarepce kultúrákat termesztő gazdaságban 5 NEW HOLLAND gép teljesít szolgálatot, a traktorok mellett a kombájn is a sárga-kék színeket viseli.

Prescher Ferenc és Prescher Péter

A családi gazdaság egyik automata kormányzással felszerelt traktorát hozták el Seregélyesre, hogy egy gyakorlati bemutatóval támogassák az eseményt. A Prescher-család 2019-ben kezdett ismerkedni a precíziós mezőgazdasággal. Péter az Eötvös befejezése után Mezőtúron a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Főiskolai Karán végzett Mezőgazdasági Gépészmérnökként, majd Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetén végezte el a Precíziós gazdálkodási szakmérnök képzést, ma pedig már helyspecifikusan juttatják ki az alapműtrágyát és fejtrágyákat is. A termelésben baktériumkészítményeket is alkalmaznak, így 10 év alatt sikerült élő, laza szerkezetű talajt kialakítaniuk. 2020-ban álltak át teljesen a forgatás nélküli művelésre.

Prescherék New Holland flottája

A precíziós pályázaton egy olyan kombájnra adtak be támogatási kérelmet, ami hozammérőt is tartalmaz, sikeres elbírálás esetén ezzel tudják majd fejleszteni az adatgyűjtést és későbbi tápanyag- és növényvédőszer-kijuttatások tervezését – mesélte az Eötvös egykori tanulója.

 

www.agrotec.hu

www.facebook.com/agrotecmagyarorszagkft

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!