FARM MACHINE 2022 díjat nyert a CLAAS TRION betakarítógép (x)

Agro Napló
A CLAAS TRION kombájncsaládot egy nemzetközi zsűri a FARM MACHINE 2022 díjjal tüntette ki a kombájnok kategóriájában. A koronavírusjárvány miatt a díjátadás digitálisan zajlott.

A FARM MACHINE díjakat kétévente ítéli oda egy nemzetközi tagokból álló zsűri, ahová mezőgazdasággal és mezőgazdasági gépesítéssel foglalkozó újságírókat delegálnak. A normál menetrend szerint a díjakat az Agritechnica kiállításon adják át, de mivel idén elmaradt a világ vezető mezőgazdasági-technológiai szakkiállítása, ezért a Német Mezőgazdasági Szövetség úgy döntött, hogy digitális díjátadót rendez, ahol naponta egy kategóriát hirdetnek ki, mintegy három héten keresztül.

2022-ben "Kombájn" kategóriában a CLAAS TRION kombájnsorozat győzte meg a zsűrit arról, hogy méltó az elismerésre. „A FARM MACHINE díj nagy megtiszteltetés mindazok számára, akik ezen a terméken dolgoztak, és igazolja azoknak a fejlesztési céloknak a helyességét, melyek alapján egy erősen ügyfélorientált és technológiailag széles alapokra épülő középkategóriás kombájnt hoztunk létre” - magyarázza Jan-Hendrik Mohr, aki a CLAAS Csoport igazgatótanácsának gabonabetakarítási üzletágért felelős tagja. „Eddig ritkán fordult elő, hogy a világ összes fontos mezőgazdasági régiójának gazdálkodói és vállalkozói ennyire a középpontban álltak volna egy új fejlesztés során, mint ahogy a TRION esetében történt. Ennek eredményeképp egy széles géptartományt le tudunk fedni az egészen alacsony felszereltségi szintektől a magasan felszerelt kombájnokig, akár már 258 lóerőtől. Ez lehetőséget ad az ügyfeleknek arra, hogy technológiailag felzárkózzanak a LEXION-hoz, vagy ellenkező igény esetén egy egyszerű, kevés elektronikát tartalmazó gépet használjanak a vállalkozásukban.”

A TRION sorozatot „A gazdaságodra szabva” szlogennel mutatták be Európában 2021 nyarán. A termékcsalád 20 modellből áll, ezek a gépek változatos funkciók széles tárházát kínálva definiálják újra a középkategóriás kombájnokat. A 258 lóerős ötládás kombájntól a 435 lóerős, dupla rotorral ellátott hibrid kombájnig szinte minden modell felszerelhető például TERRA TRAC gumihevederes futóművel, szíjhajtású ferdefelhordóval, MONTANA dőléskiegyenlítő rendszerrel vagy a CEMOS kezelőtámogató  rendszer különböző fokozataival. Ezenkívül bemutatták az új CLAAS GPS PILOT rendszert a CEMIS 1200 terminállal, a TRION automatikus GPS-vezérlésű kormányzásához.

A TRION sorozatgyártása februárban kezdődött meg a Harsewinkelben található központ új kombájn-összeszerelő során, amelyet néhány hónapja teljesen átalakítottak.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!