Elmondása szerint egyértelműen láthatóvá vált a fontossági sorrendek jelentős változása, valamint az is megfigyelhető, hogy számos valaha kiemelkedő fontosságú faj mára igen megritkult. Ebbe a körbe tartozik őszi búzában pl. a kék búzavirág, a porcsin keserűfű, az útszéli zsázsa és a tarló tisztesfű is. Vannak olyan térvesztésben részesülő fajok is, amelyek napjainkban újra képesek borítási százalékuk növelésére, pl. a kék búzavirág, a mezei zsurló és a mogyorós lednek. Természetesen az átalakulásnak vannak nyertesei is, azaz a borítási százalékuk most a tetőponton található, ilyen fajok pl. a közönséges tyúkhúr és a mezei árvácska.

Kukoricában a valaha kiemelkedő fontosságú fajok közül egyértelmű vesztes pl. a vadrepce, de a repcsényretek és a tarló tisztesfű is jelentősen megfogyatkozott, az ismét „erőre kapó” fajok pedig a mezei zsurló, a mogyorós lednek és a hamvas szeder. A jelen „siker fajai” a mezei árvácska, a sokmagvú libatop; de legfőképpen a fekete csucsor és a pokolvar libatop. Búzában a legnagyobb nyertesek a kaporlevelű ebszékfű, a borostyánlevelű veronika, a fekete üröm és a nagy széltippan, kukoricában pedig a selyemmályva, a pokolvar libatop és a parlagfű az abszolút győztesek. Kiemelte azt a tényt, hogy a fenyércirok egyik felvételezett kultúrában sem volt megtalálható az első felvételezés alkalmával, mára pedig mindkét kultúrnövényben a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára „kúszott” fel.

Amennyiben azt is megnézzük, hogy mely növénycsaládon belül volt megfigyelhető a legnagyobb részarány-növekedés és -csökkenés, akkor az abszolút bajnok a disznóparéjfélék közül kerültek ki; ugyanis a vizsgált periódusban a karcsú disznóparéj borítása 684-szeresére, míg a közönséges torzoné az 1/20-ra csökkent. A különbség a két szélsőérték között 14000-szeres. Ezek az adatok további számos elemzésre adnak lehetőséget – mondta a szakember – és többek között a botanikai és technológiai ismeretek összeillesztésével segítséget adhat még a gyomirtó szer fejlesztések irányára nézve is.